Készül egy applikáció, ami segíthet, hogy szabad oltási időpontra várva ne kelljen megvesznünk az internet előtt

Megosztás

Jana Ježíková egészségügyi államtitkár a Markízán jelentette be, hogy a minisztérium készít egy applikációt, mely jelentősen megkönnyítheti a koronavírus elleni oltásra történő regisztrációt.

Az elmúlt napokban okozott némi káoszt az oltásokra történő regisztráció, mire az egészségügyi minisztérium vasárnap közölte, fokozatosan bővíti az oltási kapacitást, és ettől a héttől már az aktualizált oltási stratégia alapján zajlik majd az oltás, ennek alapján pedig megnyílik a lehetőség az 60 és 70 év feletti személyek számára is a regisztrációra.

Az előzetes bejelentés szerint

  • hétfőn és kedden az esti órákban teszik elérhetővé fokozatosan az időpontokat a 70 évnél idősebbek számára, akik a Pfizer vakcináját kapják meg. Összesen 29 700 időpont áll majd rendelkezésre.
  • szerdán és csütörtökön az esti órákban fokozatosan legalább 30 ezer időpontot tesznek elérhetővé a 60 és 70 év közöttiek számára, akik az AstraZeneca oltóanyagát kapják meg.

(Jelentkezni továbbra is a korona.gov.sk weboldalon keresztül lehet.)

Pillanatnyilag aki oltásra szeretne jelentkezni, gyakran folyamatosan frissíti a regisztrációs oldalt, nem egy esetben éjjel is, arra várva, hogy mikor jelenik meg ott új időpont az oltásokra. Ennek ellenére sokkakal előfordul, hogy lemaradnak az oltási időpontokról, mivel olyan nagy az érdeklődés, hogy órák alatt elfogynak.

Az államtitkár szerint ezen a helyzeten ugyanakkor nagy mértékben segíthet az applikáció, amelyet egy héten belül élesíthetnek. Ezen keresztül ugyanis váróteremként működne a regisztrációs rendszer a jövőben. Az érdeklődőnek egyszer kellene regisztrálni, és akkor kapna értesítést, amikor elérhető lesz számára is a vakcina. A regisztráltakat kor alapján részesítenék előnyben, kezdve a legidősebbekkel.

(Tvnoviny.sk)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program