Kérek egy erős feketét, mellé egy buja szőkét!

Attraktív vendéglátóhely nyílhat Londonban, ahol nemcsak kávéval simogatnak.

Kérek egy erős feketét, mellé egy buja szőkét!
Fotók: Standard.co.uk

Mialatt a vendégek a kávéjukat kóstolgatják, őket az ott dolgozó escort lányok.

Bradley Charvet egy merész vállalkozó, aki Genfben már megnyitott egy hasonló kávézót, most pedig London Paddington városrészében, a Praed Streeten is kinézett egy ingatlant erre a célra.

Charvet ötlete ellen többen tiltakoznak. Aktivisták sem szívlelik az ötletét, másrészt tiltott a prostitúció, így az önkormányzat sem adhat ki ilyen célra működési engedélyt. Elvileg.

A fickónak azért nem ettől nem reszketnek az idegei. A terve az, hogy 50 font volna egy kávé extrával, ha pedig 15 percnél tovább tart az aktus, akkor minden  újabb megkezdett negyedóra újabb 10 fontjába kerülne a vendégnek.

Charvet egyébként elmondta, hogy miért ezt a helyet választotta: "Közel a metró és a Hilton hotel. Forgalmas hely, amely a vásárlóerő szempontjából is megfelelő volna."

Úgy gondolja, hogy ez egy teljesen hétköznapi munkahely, ahol az alkalmazottjaikat megvédik és jó feltételeket biztosítanak számukra.

A vitatott szolgáltatás egyébként az eredeti tervek szerint csak urak számára volna elérhető, de Charvet saját bevallása szerint élénk érdeklődés esetén megfontolja, hogy hölgyekre is kiszélesíti.

(Standard.co.uk)