Kedden nyit a dunaszerdahelyi termálfürdő, mely a tavalyi rekordnyereség után nagyot bukott a korona-válságon

2020. június 5. - 18:37 | Régió

A koronavírus-válság a gazdaság minden területét megtépázta, az idegenforgalom pedig lényegében az egyik olyan ágazat, mely a legnagyobb károkat kellett elviselje. A dunaszerdahelyi termálfürdő vezetése, Somogyi Gábor igazgatóval, illetve a Thermalpark DS társaság közgyűlésének feladatait ellátó polgármesterrel, Hájos Zoltánnal a tavalyi év eredményességéről, és az idei kilátásokról tartott sajtótájékoztatót.

Kedden nyit a dunaszerdahelyi termálfürdő, mely a tavalyi rekordnyereség után nagyot bukott a korona-válságon
Fotó: Cséfalvay Á. András (archívum)

Rekord rekord hátán

Somogyi Gábor közölte, hogy a termálfürdő minden eddigi rekordot megdöntött a 2019-es évi forgalmával, nyereségével és összesített látogatószámával is. A fürdő teljes bevétele tavaly meghaladta az 5 millió eurót, ami hozzávetőlegesen 700 ezerrel magasabb, mint egy évvel korábban (2018: 4,28 millió), miközben 2016-ban pedig még „csak” 3,14 millió euró volt, 2017-ben pedig 3,58 millió.

Folyamatosan emelkedtek ezzel egyidejűleg a kiadások is, melyek tavaly elérték a 4,23 millió eurót (2018: 3,82 millió, 2017: 3,33 millió, 2016: 2,78 millió). Hájos Zoltán megjegyezte, hogy ez esetben figyelembe kell venni a minimálbér-emelkedést, továbbá a hétvégi bérpótlékot, márpedig ez utóbbi egy termálfürdő esetében különösen hangsúlyos, hiszen a hétvégén zakatol leginkább.

Somogyi Gábor ezt kiegészítette azzal, a fürdő bérekre fordított kiadásai 2016 és 2019 között megduplázódtak az említett indokok mellett azáltal is, hogy egyrészt nőtt az állományuk, másrészt bizonyos feladatokat, mint a pénzügy vagy a könyvelés, már házon belül oldanak meg. Idén pedig minimálisan 5-6 emberrel többet kell felvenniük, hogy biztosítani tudják a közegészségügyi hivatal által megszabott előírások betartását.

Összességében azonban a bevételek 16,7%-kal, míg a kiadások csupán 10,7%-kal emelkedtek tavaly és ez is eredményezte, hogy a fürdő adózott nyeresége a tavalyelőtti 474 ezer euró után tavaly ugyancsak jócskán megnőtt, és 782 ezer euróvan elérte eddigi éves maximumát, amivel szlovákiai szinten a negyedik legsikeresebb fürdő.

A látogatottságot illetően ugyancsak az eddigi maximumot érték el tavaly, noha a napi vendégek száma éves szinten néhány ezerrel volt már magasabb. A rekordot így annak köszönhetik, hogy immár egész évben rendelkezésre állt a felújított és megnövelt kapacitású hotel. 2016-ban például a napi vendégek száma ugyan 327 ezer volt, ami magasabb a tavalyi 323 ezernél, az elszállásolt vendégeké (hotel, panzió, kemping) viszont csupán 71 ezer, tavaly viszont már 124 ezer. Tavaly összességében 447 996 látogatója volt a dunaszerdahelyi termálfürdőnek.

Hájos Zoltán

Aztán beütött a ménkű

„Az egyik szemünk sír, a másik nevet. Az a szemünk nevet, amely a tavalyi évet nézi” – húzta alá Somogyi Gábor, majd kifejtette, hogy tavaly mind a 12 hónap rekordot hozott, ez a sorozat pedig idén márciusban, 16 hónap után szakadt meg.

„Az idei évre vonatkozóan szkeptikusok vagyunk” – árulta el Hájos Zoltán, mivel az eddigi, közel három hónapos kiesés is már jelentős veszteségeket eredményezett, nem is beszélve arról, hogy bizonytalanságot okoz a járványhelyzet esetleges második hulláma. Beszélt arról is, hogy a városi költségvetés ugyan számol egyelőre számol azzal, hogy tavalyi nyereségéből mintegy 70 ezer eurós osztalékot fizetne a Thermalpark DS a tulajdonosának, tehát a városnak, a polgármester szerint azonban a közgyűlés már döntött arról, hogy ezt a pénzt egyelőre tartalékként a fürdőnél hagyják.

A fürdő március 13. óta tart zárva, Somogyi szerint viszont éppen az előző sikeres éveknek köszönhető, hogy a lehető legjobb anyagi helyzetben érte őket ez a csapás.

„Több mint 10 hét leállás után sincs egzisztenciális problémája a fürdőnek, de ez nem azt jelenti, hogy nem okoz kihívásokat” – hangsúlyozta. Elárulta, hogy az azóta eltelt csaknem három hónap során mintegy 1 millió eurós bevételtől eshetett el a fürdő, miközben a költségek ez idő alatt meghaladták a 450 ezer eurót.

Somogyi közölte, hogy vendégszámban körülbelül 70 ezres lehet a kiesés, havonta ugyanis a nyári hónapokon kívül átlagban 21-22 ezren járnak a fürdőbe, kivéve a húsvétot, amikor többen.

Kiemelte, hogy városi tulajdonú társaságként részesülhettek az állam alkalmazotti bérekre vonatkozó támogatásában, mivel nem kapnak költségvetési támogatást a várostól. Somogyi leszögezte, nem bocsátottak el senkit.

Szóba került, hogy a fürdő nem kérvényezte a korábban felvett hitelei törlesztésének halasztását. „Sokan kérték a halasztást, aminek hátulütője, hogy ha ehhez folyamodunk, akkor nem kérhetünk új hitelt, amíg a halasztás érvényben van, nekünk viszont komoly terveink vannak. (...) Bízunk benne, hogy ha újraindul a szezon, akkor tudjuk tartani az ütemtervet, és nem kényszerülünk arra, hogy az őszre tervezett, építkezési engedéllyel rendelkező beruházásainkat elhalasszuk” – magyarázta.

Somogyi Gábor

Itt az újranyitás!

Az igazgató közlése szerint szerdán nyitott a kemping, pénteken a hotel, míg jövő hét kedden (június 9.) a fürdő külső területe.

Úgy véli ugyanakkor, hogy hiába itt a fürdőszezon, a látogatószám vélhetően nem fog azonnal olyan magasra ugrani, mintha nem lett volna járvány.

„Az emberekben is van távolságtartás, visszafogottság, az elmúlt évekhez képest bizonyára alacsonyabb lesz az érdeklődés. Hogy ez a különbség viszont ne legyen olyan óriási, azt segíti, hogy Szlovákiából sokan idén vélhetően mellőzni kényszerülnek bizonyos úticélokat és talán a hazai létesítmények felé fordulnak” – vélekedett.

Reményei szerint a nyáron normalizálódhat a helyzet, ugyanakkor idén magasabb költségek mellett alacsonyabb bevételre számíthatnak, és szavai szerint nem emiatt, hanem az elmúlt években tapasztalt költségnövekedésből kifolyólag, de a belépők árát is némileg emelik.

Ami a járványügyi előírásokat illeti, a fürdő bejáratánál is mérni fogják a testhőmérsékletet, emellett a sorbanállásnál be kell tartani a kétméteres távolságot, a fürdő épületeire pedig vonatkozik a területi létszámkorlátozás. Somogyi közlése szerint ez azt jelenti, hogy a 120 négyzetméteres belépőcsarnokban csupán 12-en tartózkodhatnak egyszerre, ami azt eredményezi, hogy a vendégek nagy részének csúcsidőben vélhetően kint kell majd sorakoznia. A medencékre vonatkozóan létszámkorlátozás nincs.

Emelik az úszómesterek számát, mivel a fürdő területén is ügyelni kell arra, hogy ne alakuljanak ki csoportok az egy háztartásban élőkön kívül. „Nagyon sok függ attól, hogy a vendégek mennyire fegyelmezettek. Ha nekünk kell mindent betartatni, akkor már 100 vendég is sok” – vélekedett.

Dunaszerdahelyi kezdeményezésre alakult meg a fürdők és aquaparkok szövetsége

Somogyi Gábor beszélt arról is, hogy kezdeményezésére megalakult a szlovákiai aquaparkok, fürdők és uszodák szövetsége. „Eredetileg a környező fürdők vezetőit szerettem volna összehívni egy egyeztetésre, hogy értelmezzük ezt a helyzetet. Sikerült viszont annyira megfelelő húrokat megpendíteni, hogy az első találkozóra 15 létesítmény vezetője jött el” – fogalmazott. Köztük voltak a legnagyobb szlovákiai fürdők, beleértve a nagymegyerit, a párkányit, az érsekújvárit, a podhájskáit vagy a szenci napfényes tavak képvsielőit, de a Tatralandiát és a bešeňovái fürdőt is.

„Összeállítottunk egy 100 pontból álló javaslatcsomagot arról, hogy ha kinyitunk, mit kellene betartani és ez hogyan működhetne. Már szlovákiai fürdőszövetségként a múlt hét csütörtökön aztán átadtuk az országos válságstábnak” – árulta el Somogyi, hozzátéve, hogy a szövetség e héten tartotta meg alakuló ülését, melyen kezdeményezőként őt választották meg első elnökének.

A szövetség jelenleg 22 taggal bír, Szlovákia tíz legnagyobb attrakciójából 8 benne van. Összesített éves forgalmuk mintegy 80 millió euró, látogatószámuk pedig évi 5 millió fő. „Ezek a fürdők egy megkerülhetetlen tényezőt jelentenek az idegenforgalomban. Szeretnénk ezt szakmai fórummá tenni, és megtalálni az összhangot az ország vezetésével, hogy ezekről a fürdőkről nem szabad elfeledkezni, hiszen több mint tíz hétig bevétel nélkül működtek” – jegyezte meg Somogyi Gábor.

(SzT)