A KDH bejelentette, hogy melyik köztársaságielnök-jelöltet támogatja

camera

1

A KDH bejelentette, hogy melyik köztársaságielnök-jelöltet támogatja

Milan Majerský (TASR) 

Megosztás

Az ellenzéki KDH Ivan Korčok köztársaságielnök-jelöltet támogatja a választáson. Az európai parlamenti választásokon pedig Miriam Lexmannra voksolnak. Ezt a mozgalom elnöke, Milan Majerský és alelnöke, Marián Čaučík nyilatkozta a KDH ülése után.

„E jelöltnek reális esélye van arra, hogy elnyerje Szlovákia elnöki posztját. Korčoktól azt várjuk, hogy képviselje az ország minden polgárát, beleértve a keresztényeket és a konzervatívokat is. Tiszteletben fogja tartani az élet védelmének, az emberi méltóságnak és a házasságnak az alkotmányos értékeit” – mondta Majerský.

Korčok megköszönte a támogatást. „Örülök, hogy a KDH is érzékeli, hogy Szlovákiának egyensúlyra van szüksége ahhoz, hogy ne egy hatalmi áramlat irányítsa az összes alkotmányos posztot hazánkban” – mutatott rá.

Az európai parlamenti választáson Lexmannt támogatják. „A VoteWatch Europe szerint Lexmannt a legbefolyásosabb szlovák EP-képviselőnek nyilvánították, és évtizedek óta kapcsolatban áll a KDH-val. Gazdag tapasztalata garancia arra, hogy a KDH meg tudja védeni a szlovák értékeket és érdekeket az Európai Parlamentben” – mondta Čaučík.

Szombaton továbbá megszavazták a KDH elnökségének új tagját is, aki Viliam Karas volt igazságügyi miniszter lett.

TASR

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program