A kanyaróvírus az eddig véltnél lényegesen korábban alakulhatott ki

2020. június 19. - 16:21 | Tech

A kanyaróvírus az eddig véltnél lényegesen korábban, már időszámításunk előtt 600 évvel kialakulhatott és nem csak a középkorban, mint ahogyan ezt eddig feltételezték. Erre az eredményre jutott egy nemzetközi kutatócsoport, amely munkájáról a Science című tudományos lapban számolt be.

A kanyaróvírus az eddig véltnél lényegesen korábban alakulhatott ki
Fotó: illusztráció

A tanulmány szerint a kanyaróvírus olyan időszakban jött létre, amelyet Európában és Ázsiában a népességnövekedés és a nagyvárosok kialakulása jellemzett - közölte pénteken a berlini Robert Koch Intézet.

Ahhoz, hogy ne haljon ki, a kanyaróvírusnak nagy, egymással összeköttetésben álló emberpopulációra volt szüksége. Ennek megfelelő népsűrűség a kutatók szerint valószínűleg az időszámítás előtti 6. század előtt nem létezett, ezért tartják elképzelhetőnek, hogy akkor alakulhatott ki a vírus.

Ahogy az emberre veszélyt jelentő számos más kórokozó, a kanyaróvírus is állatoktól ered, a feltételezések szerint marhákról az emberekre terjedve keletkezett. A kanyaróvírus és közeli rokona, a marhapestis ugyanis egy közös elődre vezethető vissza. Hogy a gazdatest mikor és milyen körülmények között cserélődött ki, egyelőre vitatott.

A szakértők a kutatás során a berlini Orvostörténeti Múzeum gyűjteményében lévő egyik preparátumot vizsgálták meg, egy 1912-ben kanyaróban elhunyt kétéves kisgyerek formalinban megőrzött tüdejét. Ebből rekonstruálni tudták a kanyaró szinte teljes örökítőanyagát.

Második lépésben összehasonlították az 1912-es genomot rokon vírusok már megismert örökítőanyagával, hogy kiderítsék, mikor jött létre a kanyaró és a marhapestis legutóbbi közös elődje. Az így kapott dátum felel meg a kanyaró kialakulását jelentő legkorábbi időpontnak.


(MTI)

Címkék: kanyaró