Kalmár Zsolt reményei szerint augusztus végén már pályán lehet

Kalmár Zsolt válogatott labdarúgó abban reménykedik, hogy augusztus végén már pályán lehet súlyos térdsérülését követően.

Kalmár Zsolt reményei szerint augusztus végén már pályán lehet
Cséfalvay Á. András archív fotója

"Nem volt könnyű. Otthon ültem a kanapén, amikor hívtak a diagnózissal. Sírtam, mert tudtam, hogy ebből nem fogok tudni gyorsan visszajönni. Mostanra mindent átgondoltam, és pozitívan látom a jövőt, most már tudok mosolyogni" – idézt fel a DAC középpályása, amikor megtudta, hogy elszakadt a külső oldalszalagja.

Kalmár elárulta, hétfőn vagy kedden kerül sor a műtétre, utána tíznapos otthoni pihenés vár rá, majd a rehabilitáció elejét Győrben tölti. Hozzátette, az a célja, hogy ugyanolyan jó formában térjen vissza, mint 2019-es bokatörése után. Akkor két és fél hónapot kellett kihagynia, most viszont négy-öt hónapos kényszerszünet vár rá.

Kalmár múlt szerdán, a 4-1-re megnyert andorrai világbajnoki selejtezőmérkőzésen sérült meg, a 25 éves labdarúgót a 29. percben le is kellett cserélni.

MTI