A járvány választás elé állította az emberiséget Ferenc pápa szerint

2020. március 27. - 20:29 | Kultúra

Sötétséget és félelmet teremtő viharhoz hasonlította az új koronavírus-fertőzést Ferenc pápa a teljesen üres szent Péter téren mondott imáját kísérő beszédében pénteken, választásra sürgetve az emberiséget eddigi hangos, de látszatra épülő élete, valamint a csendes szolgálat és testvériség között.

A járvány választás elé állította az emberiséget Ferenc pápa szerint
Fotó: AP

Ferenc pápa kijelentette: "rettenthetetlenül meneteltünk, azt gondolva, örökre egészségesek maradunk a beteg világban".

Hozzátette: a járvány keltette félelemben elérkezett az ideje, hogy észrevegyük "nem mehet előre mindenki külön a saját útján, csakis együtt haladhatunk tovább". Megemlítette a bátran cselekvő orvosokat, ápolókat, az élelmiszerboltokban dolgozókat, az idősgondozókat, a fuvarozókat,a rendfenntartókat,a papokat ésa nővéreket. "Az ima és a csendes szolgálat a győztes fegyverünk" - mondta.

Ferenc pápa a hetek óta lezárt, esős Szent Péter téren, a bazilikához vezető lépcsősor tetéjén mondta el beszédét. Az imádság után rendkívüli Urbi et Orbi áldását adja.

Az Urbi et Orbi áldást az egyházfő a nagyobb ünnepeken, karácsonykor és húsvétkor adja. A mostani rendkívüli vészhelyzetben az áldással az egyház az általános feloldozás lehetőségét hangsúlyozza.


(MTI)