Jakupcsek Gabriella: „Tudtam, ha csak ilyen közegben lehet televíziózni, akkor inkább nem fogom tovább ezt csinálni”

A hétvégén a magyar újságíró, műsorvezető, Jakupcsek Gabriella látogatott a csallóközi Nádszeg községbe. A volt nádszegi polgármester, Juhos Ferenc meghívására gondolkodás nélkül igent mondott. A méltán elismert szakember a beszélgetőestet megelőzően a Paraméter kérdéseire is szívesen válaszolt. Beszélgettünk egyebek mellett a televíziózásról, a pályaválasztásáról, a 2015-ös botrányról, valamint személyes meglátásairól egyaránt.

Jakupcsek Gabriella: „Tudtam, ha csak ilyen közegben lehet televíziózni, akkor inkább nem fogom tovább ezt csinálni”
Fotók: Cséfalvay Á. András- További felvételekért kattints!

Annakidején miért döntött úgy, hogy belép a média világába?

Teljesen véletlen volt. A köztévénél régen rettenetes mennyiségű produkció készült, így egyetemista koromban ott kerestem meg a zsebpénzemet. Elmentem ügyelőnek. Az volt a feladatom, hogy fogadjam a behívott vendégeket, Rózsa Gyurinak vittem a vizet, Vágó Pistának szerkesztettem, és hasonlók. De ekkor még semmi közöm nem volt a médiához, csak pénzt kerestem. Nem is akartam televíziózni.

Hogyan került mégis a televízióhoz?

A bölcsészkarról egy újságírói ösztöndíjjal elmentem Párizsba. Hankiss Elemér szociológus ekkortájt kapta meg a köztévét. Híre ment annak, hogy sok egyetemista van külföldön, akik a tévénél dolgoznak. Ebből kifolyólag engem is felhívtak, hogy jöjjek vissza és kezdjek el dolgozni a köztévénél szerkesztőként. Így indult a televíziós karrierem. Képernyőre azonban még ekkor sem akartam kerülni. Két éve dolgoztam a tévénél és jobbnál jobb műsorokat, riportfilmeket készítettem, amikor meghallgatást tartottak a Reggel című műsor műsorvezetői posztjára. Ennek Sándor Pál volt a producere. Ha jól emlékszem, a casting utáni napon már én vezettem a műsort. Ennek ellenére semmilyen ambícióm nem volt, hogy képernyőn legyek.

Mi volt az, ami mégis megtetszett önnek ebben a munkakörben?

Én mindig inkább szerkesztő voltam, mint műsorvezető. Most is tulajdonképpen a saját műsoraimat szerkesztem. Színház- és filmművészeti főiskolára jártam, két évig színésznek készültem. Utána a bölcsészkarra mentem, művészettörténet és magyar szakos voltam. Tehát én nem ezt a pályát gondoltam magamnak, csak hát abban az időben, a ’80-as években nagyon sok érdekes dolog történt, a televíziózás is érdekes volt.

Milyen különbséget lát az akkori és a mai televíziózásban?

Akkor a televízió egy központi szerepet töltött be. Most is azt tölt be, azonban ma már politikai szerepe van. Politika régen is volt a televíziózásban, de rettenetesen sok fajta műsor készült. A televízió nagyon erősen meghatározta a kulturális és művészeti életet, sok játékfilm készült. Ma csak a szórakoztatás és a politika van benne. A szórakoztatás pedig nagyon egyforma műsorok tömkelege. Nagyon egysíkú lett ez az egész.

2015-ben a köztévénél méltatlanul bántak önnel. Mi történt pontosan?

Amikor önjáróvá válik egy vezető, de a felelősséget nem vállalja, az nem egy egyedi dolog nálunk. Úgy gondolom, hogy egy finom túlkapás történt. Pénz és hatalom, semmi másról nem szól a dolog. Csoportos létszámleépítés volt. Én egy külső produceri irodánál dolgoztam. A bérem magasabb volt, mint amennyinek kellett volna lennie, azt hiszem. Ennek ellenére többször javasoltam, hogy újítani kellene a műsoron.

Rákerültem arra a bizonyos listára, volt, aki levetetett volna róla, volt, aki rajtahagyott volna. Valaki azonban ezt átügyeskedte. Majd, amikor kiderült, hogy rajta vagyok a listán, kitört a botrány. Ekkor az a valaki eltűnt. Három óra múlva visszahívtak, hogy ez még sincs így, fáradjak vissza, mert az elbocsájtásommal mások nem értenek egyet. Azonban már késő volt, akkorra már eldöntöttem, hogy soha többé nem megyek oda vissza.

Mi volt az, ami tartotta önben a lelket, s továbbra is képes volt a televíziózással foglalkozni?

Ez az egész néhány ember hozzá nem értése miatt történhetett meg. A szakmát azonban emiatt nem ítélem el. Azok, akik ezt így intézik, azok addig lesznek televíziósok, ameddig őket otthagyják. Nekik semmi közük a televízióhoz, nekik a politikához van közük. Az a baj, hogy ezek az emberek végrehajtó emberek, akiket elkapattak, de azt gondolom, hogy mindennek vége lesz egyszer. Lehet, hogy én még mindig műsort fogok vezetni, de nem biztos, hogy ők még mindig a televízió közelében lesznek.

Amikor elkezdett egy másik televíziós csatornánál dolgozni, kellett idő ahhoz, hogy újra jókedvűen menjen be dolgozni?

Inkább az volt az érdekes, hogy addigra megfogalmaztam magamban, hogy mit akarok csinálni. Az biztos volt, hogy hova nem akarok elmenni még egyszer ilyen közegbe dolgozni.

Tudtam, ha csak ilyen közegben lehet televíziózni, akkor inkább nem fogom tovább ezt csinálni.

Miután jobbnál jobb ajánlatok jöttek utánam, nekem tulajdonképpen már jó dolgom volt. Kipipáltam ezt a fajta intézményt, mert én ezt inkább intézménynek hívom, mert ott legkevésbé televíziózás zajlik. Régen ez nem így volt, de azért a köztévét mindig politizálták, nem véletlenül működik közpénzből. Valamiféle erkölcsi kötelezettsége ennek ellenére mégis csak van. Azt gondolom, hogy egy közszolgálati tévének elsősorban minőséget kell képviselnie.

Egy korábban önnel készített beszélgetés során azt mondta, csak olyan munkát vállal el, amiben jól érzi magát. Milyen ez a munka?

Most per pillanat jól érzem magam. Részben nagyon fontos, hogy mi a feladat, részben fontos az is, hogy milyen közegben dolgozom. Nem lehet ezt a kettőt egymás nélkül csinálni. A köztévénél nem számít a nézettség, a vállalás, a kultúra.

Én nem szeretek tét nélkül dolgozni. Szeretem, ha nézik a műsort, szeretem, ha az képviselve van, ha felvállal ügyeket, ha bátran kiáll dolgokért. Ezek például szempontok a számomra.

Az egyik könyvének címe Mély levegő - Aki megáll, elsüllyed. Mit akar ezzel üzenni?

Ebben a könyvben olyan eseteket írok le, olyan érdekes, az utóbbi másfél évben általam készített beszélgetések tanulságát, ahol akármit csinál az ember, egyszer csak kell vennie egy nagy levegőt, hogy nagy döntéseket hozzon, és az is egy nagy levegő, ha nem dönt. Alapvetően az élet nagy dilemmáiról szól.

A televíziózás mellett hogyan jött a könyvírás?

Alapvetően én mégis egy bölcsész vagyok, ez a szakmám. Az egy másik kérdés, hogy mindig napi műsort készítettem, így nem volt miért írnom. Nem fikciót írok, bár vannak olyan kollégáim, akik fikcióval jönnek ki. Azért ez is egy külön szakma, azt gondolom, tehát álljunk meg egy kicsit, vissza az agarakkal! Csak olyasvalamiről tudok írni, amit én gondolok. Amikor napi műsort készít az ember, akkor kibeszéli magából azt, amit kell. Tehát nincs oka, hogy írjon. De amikor a 2015-ös balhé kitört, akkor úgy éreztem, hogy bizonyos jelenségekről mégis csak kéne írni, mert vannak dolgok, amiket a tévében az ember nem tud úgy kifejteni, mint a könyvben. Azáltal, hogy harminc éve napi műsort készítek, annyi tapasztalat és sztori gyűlt össze az életemben, hogy van miből levonnom a konzekvenciát.

Van-e valamilyen életfilozófiája, amit a mindennapokban követ?

Tisztességesen kell csinálni. Ennyi. Nem egy nagy dolog ez, mint ahogy sokan gondolják.

Szlávik Cyntia