Itt a repteres ökoadó. Csak az induló gépeket érinti

2019. július 9. - 17:34 | Külföld

Franciaország 2020-tól ökoadót vezet be a repülőtereiről induló járatokra a környezetvédelem támogatásának céljából, valamint csökkenti a közúti fuvarozóknak a dízelüzemanyag vásárlásához nyújtott adókedvezményét. 

Itt a repteres ökoadó. Csak az induló gépeket érinti
A Párizs-Charles de Gaulle repülőtér (wikipédia)

Elisabeth Borne közlekedési miniszter az ökológiai védelmi tanács kedden tartott ülése után közölte, hogy úti céltól és osztálytól függően a repülőjegyek után 1,50 euró és 18 euró közötti ökoadót kell fizetni. A szabály minden légitársaságra vonatkozik, de csak a franciaországi repülőterekről induló járatokra, az érkező vagy tranzit járatokra nem.

Franciaország arra számít, hogy évi 180 millió eurót szed össze az új adófajtából, és azt környezetkímélőbb közlekedési infrastruktúrák, például a vasúthálózat fejlesztésére fordítja. Környezetvédelmi aktivisták szerint nemigen változtatja meg a fogyasztási szokásokat az új ökoadó, amelynek mértékét önmagában és a környező országokhoz képest is alacsonynak tartják. A Közlekedés és Környezet nevű brüsszeli székhelyű nem kormányzati szervezet becslései szerint Németországban nagyjából egymilliárd euróval, Nagy-Britanniában pedig hárommilliárddal emelkedik évente a légitársaságok adóterhe.

A hírre így is jelentős csökkenéssel reagáltak a légitársaságok árfolyamai, az Air France 5,2 százalékos, a Ryanair 4,8 százalékos, az easyJet 4 százalékos, a Lufthansa pedig közel 3 százalékos mínuszban forgott délután. Az Air France francia légitársaság arra számít, hogy nagyjából évi 60 millió euró pluszköltséget jelent az új adó, ami jelentősen rontja versenyképességét. Emellett a környezetvédelem jegyében jövőre literenként 2 eurócenttel csökkenti a francia kormány a gázolajvásárlás után a közúti áruszállítóknak nyújtott adókedvezményt. Ebből évi 140 millió euró bevételt remélnek.

A legnagyobb francia fuvaros-érdekképviselet, az Országos Közúti Szállítmányozási Szövetség (FNTR) már a múlt héten arra figyelmeztette a kormányt, hogy tüntetésekre és blokádokra számíthat, ha nem hagy fel az ágazat erősebb megadóztatásának tervével.

MTI