Indiában gyártanák a koronavírus elleni oltóanyagot a szegényebb országok számára

2020. augusztus 8. - 07:16 | Külföld

Az Indiai Oltóanyag Intézet (SII) gyártaná a koronavírus elleni vakcinát a szegényebb országok számára - közölte a genfi székhelyű Oltóanyag és Immunizációs Világszövetség (GAVI) pénteken.

Indiában gyártanák a koronavírus elleni oltóanyagot a szegényebb országok számára
Fotó: AP/TASR

A GAVI 100 millió adag vakcina gyártására adott megrendelést az indiai intézetnél. A dózisonként legfeljebb három dollár (880 forint) értékű oltóanyagot 92 ország között osztanák szét.

"Túl gyakran tapasztaltuk azt, hogy a leginkább veszélyeztetett országok a sor végén állnak az új kezelési és diagnosztikai módszerek, valamint oltóanyagok esetében" - jelentette ki Seth Berkley, a GAVI vezetője. Hangsúlyozta, a koronavírus-vakcina esetében máshogy kell a dolgoknak alakulniuk. Berkley szerint mindez a tehetős országok érdekét is szolgálja, hiszen a kereskedelem, a világgazdaság és általában véve a társadalmak is addig fognak szenvedni, míg a pandémiát nem sikerül globálisan megfékezni.

A megállapodás értelmében a GAVI már előzetesen pénzt ad az indiai intézetnek gyártókapacitása kibővítésére. Amennyiben egy megfelelő oltóanyag megkapja a hivatalos jóváhagyást, úgy a megrendelt mennyiséget akár már 2021 elején legyárthatják.

A világon még nincs végleges vakcina a koronavírus ellen, viszont a Egészségügyi Világszervezet (WHO) szerint világszerte 165 kísérlet folyik. Ezek közül 139 még nem érte el a klinikai tesztelés szintjét, 26 esetében viszont megkezdődött a kipróbálás pácienseken.

(MTI)

Címkék: koronavírus, India