Idétlenségeket terjesztettek a közösségi oldalukon az ukrajnai háborúról, feljelentik Blahát, Harabint és Jakubecet

camera

1

Idétlenségeket terjesztettek a közösségi oldalukon az ukrajnai háborúról, feljelentik Blahát, Harabint és Jakubecet

Štefan Harabin (Fotó: SITA) 

Megosztás

Az OĽaNO két parlamenti képviselője, Kristián Čekovský és Andrej Stančík feljelentést tesz Ľuboš Blaha, Štefan Harabin és Martin Jakubec ellen az ukrajnai háborúval kapcsolatban tett megnyilvánulásai miatt.

„Mivel a közösségi hálón tett bejegyzéseik túllépték a saját véleménykifejtés minden határát, és úgy gondoljuk, hogy teljesítik a bűncselekmények tényállását, jogi és erkölcsi kötelességünknek érezzük, hogy felhívjuk rá a hatóságok figyelmét” – jelentette ki Čekovský, aki szerint a jelenlegi helyzetben nemcsak, hogy őrültség az agresszor oldalára állni, hanem büntetni is kellene. Stančík bízik benne, hogy Maroš Žilinka főügyész lépéseket tesz az ügyben.

A büntetőfeljelentés szerint Ľuboš Blaha a közösségi oldalán védelmébe vette az oroszok ukrajnai agresszióját, valamint meggyanúsította Zuzana Čaputová köztársasági elnököt azzal, hogy utálatot terjeszt az orosz nemzet ellen, illetve atomháborúval kelt félelmet. Az OĽaNO képviselői hazaárulás, szabotázs és hamis riasztás gyanújáról beszélnek.

Az OĽaNO képviselői szerint Štefan Harabin a közösségi oldalán helyeselte az ukrajnai katonai konfliktust, szította a gyűlöletet az orosz és az ukrán nemzet között, illetve gyűlöletre és nemzetiségi alapú diszkriminációra uszított. A képviselők szerint ezzel teljesült a béke veszélyeztetése, az apartheid (faji elkülönítés) és személyi diszkrimináció bűncselekményének a tényállása.

Hasonló bűncselekmények elkövetésével gyanúsítják Martin Jakubecet, aki szerintük a közösségi oldalán helyeselte és megbocsájthatónak tartotta az ukrajnai háborút, valamint akárcsak Harabin, egymás ellen uszította a két nemzetet.


TASR/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program