Idén sem lesznek érettségik – lefújták az írásbelit és a szóbelit is!

2021. március 22. - 11:22 | Belföld

Branislav Gröhling (SaS) oktatásügyi miniszter sajtótájékoztatón jelentette be, hogy idén is elmaradnak az írásbeli és szóbeli érettségik.

Idén sem lesznek érettségik – lefújták az írásbelit és a szóbelit is!
Branislav Gröhling (Fotó: TASR)

Az érettségi érdemjegyét az adott tárgyból az egyes tanévek végén, illetve az elmúlt két félévkor szerzett jegy átlagából számítják ki. Amennyiben a diák nem ért egyet az érdemjeggyel, jelentkezhet a vizsgára.

Gröhling az érettségik idei eltörlését a járványügyi helyzettel magyarázza, ami szerinte még mindig nem elég jó.

Tavaly márciusban, mikor Szlovákiában is megjelent a koronavírus-fertőzés, bejelentették, hogy elmaradnak az írásbeli érettségik. Azt követően aprilis közepén az országos tiszti főorvos még azt közölte, hogy engedélyezik a középiskolásoknak legalább a szóbeli rész teljesítését szigorú higiéniai feltételek betartása mellett, röviddel később viszont Gröhling ezt lefújta. Miután a diákok megkapták javasolt érdemjegyüket, lehetőségük volt rá, hogy azon javítsanak egy hagyományos szóbeli vizsgán.

A korlátozás tavaly mintegy 41 ezer végzúős diákot érintett.

(parameter)