Idén érkezett volna Andy Vajna és Timi közös gyermeke

Andy Vajna halála előtt Tímea az anyaságon gondolkodott, állítása szerint szerint idén már jöhetett volna a baba.

Idén érkezett volna Andy Vajna és Timi közös gyermeke
Fotó: Járai László/Blikk

Vajna Tímea nem sokkal a férje halála előtt adott interjút Los Angelesben, amelyben arról beszélt, hogy idén születhetett volna közös gyermekük. Néhány héttel később azonban Andy Vajna elhunyt. Timi John Hasulyónak azt is elmondta, szerinte milyen anya lenne.

„Harminchat éves elmúltam, vagyis igencsak benne vagyok már a korban ahhoz, hogy gyereket szüljek. De furcsa mód soha nem éreztem azt, hogy most van itt az ideje. Andy nagyon szeretne már évek óta gyereket, én pedig örömet akarok neki szerezni azzal, hogy szülök neki egy kisbabát. Tudom, hogy ez mennyire fontos neki, pláne azok után, hogy korábban már elveszítette a fiát. De akárhányszor szóba hozta eddig, mindig azt mondtam, még egy év, még egy év… 2019-ben viszont komolyan elgondolkodnék rajta. Szerintem jó anya lennék. Ezt nem csak abból gondolom, ahogy az állatokkal bánok, hanem abból is, hogy amikor elmegyünk valakihez vendégségbe, a gyerekek imádnak engem”

– idézte Tímea szavait a Story magazin.

A lap értesülései szerint Vajna Tímea arra törekszik, hogy megszerezze az amerikai állampolgárságot, ezért nem tért haza Andy Vajna külföldi temetése óta.

Via Blikk