Hétévi börtönre ítéltek egy fiatal nőt merénylet kitervelése miatt

2019. augusztus 7. - 20:33 | Külföld

Hétévi börtönre ítéltek szerdán Párizsban egy radikalizálódott lányt, akit 2016-ban vettek őrizetbe, 18 éves korában, mert merényletet tervezett elkövetni az Iszlám Állam terrorszervezet nevében.

A büntetőbíróság döntése értelmében a vádlott büntetése kétharmadának letöltése előtt nem kaphat enyhítést. Ötéves szociális és jogi megfigyelését is elrendelték.

Az ügyészség július 12-én tízévi börtön kiszabását kérte a most 23 éves nőre.

Az Iszlám Állam propagandáját hirdető Janna C.-t 2016. július 10-én vették őrizetbe a közép-franciaországi Clermont-Ferrand egyik közparkjában, miután üzeneteiben és a családtagjaival közölte, hogy merényletet tervez.

A lány az előállítása előtti napon az interneten az után kutakodott, hogyan lehet robbanóövet gyártani, illetve a dzsihadisták által felkapott robbanószer, az aceton-peroxid (TATP) előállításának technikáját kereste. A Snapchat nevű multimédiás üzenetküldő alkalmazáson pedig randevúra hívott "az örök paradicsomban".

"Akkoriban magamon kívül voltam, és teljesen normálisnak tűnt elkövetni egy merényletet" - indokolta szándékait a nő a tárgyaláson.

A nyomozás azután indult el, hogy az Iszlám Állam francia propagandistája, Rachid Kassim franciaországi merényletek elkövetésére szólította fel a terrorszervezet követőit a Telegram közösségi portál egyik csoportjában. A nyomozók úgy bukkantak az akkor még kiskorú Janna C. nyomára, hogy üzeneteket váltott a csoport létrehozójával, akit megfigyeltek. A másik nőt azért ítélték el, mert merénylet elkövetésére biztatta a kiskorú Jannát, és ezután Szíriába akart távozni; a nő ezt végig tagadta.

A bíróság bűnösnek találta Janna C.-t robbanószeres erőszakcselekmény kitervelésében, de a Szíriába való távozási szándékban nem.

Egy másik radikalizálódott nőt, a 25 éves Djelika S.-t, aki szoros kapcsolatban állt az interneten Jannával, és közös felvételt is posztoltak, hatévi börtönre ítélt a bíróság. A zavaros személyiségű nő bevallotta a francia rendőröknek, hogy Jannával két merényletben járókelőket akartak megkéselni, "hogy minél több embert megöljenek". A vallomást ügyvédje távollétében tette, és a bíróság nem használta fel. Végül csak a Szíriába való távozási szándéka miatt ítélték el, az ügyész nyolc év börtön kiszabását kérte.


(MTI)