Hét hosszú hétvégénk is lesz 2023-ban – mutatjuk, milyen napokra esnek az ünnepek

camera

1

Hét hosszú hétvégénk is lesz 2023-ban – mutatjuk, milyen napokra esnek az ünnepek

Fotó: Pixabay/illusztráció 

Megosztás

A 2023-as évet nézve valóban nem lehet mire panaszkodnunk, hiszen összesen hét hosszú hétvégének is örülhetünk. Mutatjuk, milyen napokra esnek az ünnepnapok idén.

Az idei első ünnepnap január 1. volt, ez pedig vasárnapra esett. A következő, 6-a viszont már péntekre esik, így rögtön az év első hetén hosszú hétvégének örülhetünk.

Ezt követően egészen áprilisig egy munkaszüneti nap sem töri meg a monoton munkaheteket. A húsvéti ünnepek idén április 7-én, nagypénteken kezdődnek, három nappal később (április 10.) pedig jön a hagyományos locsolkodás húsvéthétfőn.

Hosszú hétvégének örülhetünk májusban is, ugyanis május 1. és 8. is hétfőre esik. Július 5-e, Szent Cirill és Szent Metód ünnepe megtöri a munkahetet azzal, hogy szerdai napra kerül.

A Szlovák Nemzeti Felkelés ünnepe (augusztus 29.) keddi napra esik, szeptember 1. és 15. viszont péntekre, így ugyancsak hosszú hétvégében lehet részünk. Szerdai napon (november 1.) megyünk gyertyát gyújtani a temetőkbe, majd nem sokkal később újabb hosszú hétvégére kerül sor (november 17. – péntek).

Az évet a karácsonnyal (december 24-26.) zárjuk, amely ezúttal vasárnapra, hétfőre és keddre jön ki.


-para-

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program