Hét éven keresztül pereskedett a galántai kórházzal egy nő, aki elvesztette lányát

2022. szeptember 25. - 10:25 | Régió

Pár órával azután meghalt a lánya, hogy a sürgősségiről hazaküldték. Nem kapott megfelelő orvosi ellátást, pedig a szakértői vélemény szerint 80% esélye lett volna a túlélésre.

Hét éven keresztül pereskedett a galántai kórházzal egy nő, aki elvesztette lányát
Illusztráció - Cséfalvay Á. András (archívum)

A diószegi Zuzana 38 éves lánya elesett a fürdőszobában, és eltörte a hüvelykujját. Bement a kórházba, megröntgenezték, de a vizsgálat után rosszul lett, hányt és az eszméletét is elvesztette egy rövid időre. Ahelyett, hogy felvették volna a kórházba, hazakülték, néhány órán belül pedig meghalt.

Az orvosi jelentés szerint a nőnek epilepsziás rohama volt a röntgenvizsgálat után, emellett agyi gyermekbénulásban szenvedett, a vérképe pedig azt mutatta, hogy a gyulladás mellett alacsony volt a vérében a nátriumszint és a kloridok szintje, emellett túl magas a fehérvérsejté és a cukoré. A diagnózis szerint felborult a belső háztartása.

A szakértői jelentés szerint ugyanakkor tovább élhetett volna, ha a kérdéses napon bent tartják a kórház intenzív osztályán és nem küldik haza.

Zuzana elmonta a Joj TV-nek, hogy leginkább a sürgősségi orvos hibázott, aki egyébként atesztáció nélkül teljesített szolgálatot.

A szakértői jelentéssel egyetértett az Egészségügyi Felügyeleti Hivatal és újabban a Nagyszombati Kerületi Bíróság is, amely polgári perben adott igazat a felperesnek.

Jana Kondákorová, a kerületi bíróság szóvivője közölte, hogy a kórházat kötelezték a perköltség térítésére.

Zuzana köszönetet mondott azért, hogy az igazság hét év után győzedelmeskedett, és hogy még létezik egyáltalán ilyesmi Szlovákiában.

A Joj TV megkérdezte az ügyben a galántai kórházat üzemeltető Svet zdravia hálózatot is, ám egy hét elteltével sem reagáltak.

(Joj TV)