Hat menekült gyermek fulladt a tengerbe a török partoknál

Megosztás

Hat afgán menekült gyermek, köztük egy hathónapos csecsemő holttestét emelték ki a tengerből a törökök kedden az Égei-tenger keleti partjainál, miután  az őket szállító gumicsónak elsüllyedt a Görögországba tartó úton - jelentette az Anadolu török állami hírügynökség. Minden újraélesztési kísérlet sikertelennek bizonyult.

Öt másik migránst, köztük egy 12 éves fiút, akik mentőmellényükben erősen áthűlve lebegtek a vízen, Cesme üdülőhelynél mentett ki a parti őrség. A hatóságok két másik menekültet még keresnek.

A migránsok a rossz idő ellenére indultak el a török városból Híosz görög szigetre. A csónak azután kezdett süllyedni, hogy az a fából készült váz, amely a szerkezet megerősítését szolgálta, szétesett és a járműbe víz került.

Ebben az évben több mint 700 ezer migráns jutott el Görögországba, legtöbben a szíriai és az iraki konfliktus elől menekültek. Szinte mindnyájan Törökországon keresztül érték el az európai uniós országot, miután magas díjat fizettek a csempészeknek, hogy kis, túlzsúfolt lélekvesztőkben vigyék át őket a túlsó partra. Emberek százai fulladtak a vízbe idén, köztük gyermekek tucatjai.

Törökország fokozta erőfeszítéseit annak érdekében, hogy megállítsa a tengeren Görögországba tartó menekülthullámot. Múlt héten 3000, Iránból, Irakból, Afganisztánból és Szíriából érkezett migránst és menedékkérőt állítottak elő a hatóságok a szintén nyugat-törökországi Ayvacik városban, amely a fő kiindulópont Leszbosz görög szigete felé.

A lépésre azután került sor, hogy Törökország és az Európai Unió vezetői olyan megállapodást kötöttek, amely szerint Törökország európai uniós csatlakozási tárgyalásainak felgyorsítása és egy komoly pénzügyi segítség fejében segít a nemzetközi közösségnek a menekültválság megoldásában.

Az Amnesty International nemzetközi jogvédő szervezet riasztónak nevezte az előállításokat.

MTI/para

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program