Hájos: Néha nem ártana belenézni a tükörbe!

2019. március 15. - 21:45 | Régió

Dunaszerdahelyen szemerkélő esőben emlékeztek, szakadó esőben koszorúztak március 15-én, az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharc emléknapján.

Hájos: Néha nem ártana belenézni a tükörbe!
Fotók: Paraméter - További felvételekért kattints!

Hájos Zoltán ünnepi köszöntőjében kitért arra, hogy 171 év múltán az esemény tanulsága, hogy akkoriban a különbözőség ellenére létrejött az összefogás az arisztokrácia, a polgárság és a jobbágyság között.

„Mi pedig itt, a Felvidéken nem vagyunk képesek egy platformot létrehozni, amely biztosítaná a felvidéki magyaroknak az egységes politikai érdekképviseletet. Miért is van szükségünk négy különböző politikai erőre, hogy egyetlen érdeket képviseljen? Ezáltal erőink szétforgácsolódnak, nem tudunk hatékony érdekképviseletet biztosítani magunknak, viszont biztos vannak olyan politikai érdekek, melyeknek ez igencsak megfelel” – figyelmeztetett.

Hangsúlyozta, ahogyan Kossuth Lajos és Széchenyi István félre tudták tenni nézeteltéréseiket, úgy biztosan mi is képesek lennénk erre egy magasabb érdektől vezérelve, ami pedig a magyar nemzeti közösség megmaradása szülőföldjén. Úgy véli, hogy ha ez nem sikerül, akkor felmerül a kérdés, hogy hiábavaló volt-e forradalom és szabadságharc alatt elesett magyar huszárok és katonák élete.„Ők nem kerestek kifogásokat és indokokat, hogy miért ne vegyenek részt a forradalomban és szabadságharcban. Ők tudták, mi a kötelességük, feladatuk, mi pedig itt mintha elfelejtenénk eleink hősiességét és bátorságát. Feladjuk a szülőföldünket. Dédapáink, nagyapáink földjét eladjuk az idegeneknek, feladjuk az identitásunkat, nem merünk élni nyelvi jogainkkal, keresztnevünket sem vagyunk képesek magyarosítani. Gyermekeinket nem adjuk magyar iskolába és még folytathatnám” – húzta alá. Kifejezte hitét, hogy a Felvidéken élő magyar közösségnek van sikeres jövője.

„Lehet, hogy néha nem ártana belenézni a tükörbe, hogy meglássuk önmagunkat és az előre vezető utat, kiutat” – emlékeztetett.

Nagy Attila dunaszerdahelyi helytörténész arra hívta fel a figyelmet, hogy nagyon keveset, vagy egyáltalán nem hallunk arról, hogy ebből a városból kik vettek részt a magyar forradalomban és szabadságharcban.

„Olyan, mintha a múltunkra egy nagy, nehéz kabátot dobott volna valaki, s azt már leemelni oly nehéz, esetlen vagy fáradságos volna” – jegyezte meg.

Említette Babirák Mátyás hadnagyot, Mihálcsek István hadnagyot, postamestert, aki élelmezési tisztként Klapka György mellett szolgált, a szintén Komáromban harcolt Loóg Móric ügyvédet, a későbbi dunaszerdahelyi telekkönyv-vezetőt, a huszonéves Zsitvay Gyula őrmestert, aki maga is ott volt Világosnál, Csavojszky Vince későbbi dunaszerdahelyi jegyzőt, aki a kapitulációig harcolt a komáromi várban.

Ugyancsak emlékeztetett Krascsenits Ferenc hadbíró főhadnagy nevére, aki később az alsó-csallóközi kerület országgyűlési képviselője lett, Szelle István főhadnagyra, akit maga Bem tábornok tüntetett ki, miután vakmerően végigharcolta a délvidéki és erdélyi hadszíntereket. Elárulta azt is, hogy

Krascsenits és Szelle talán az utolsó csallóközi volt, aki találkozott Petőfivel, ugyanis a segesvári csata előestéjén együtt boroztak.

Számos további helyi kötődésű személyről beszélt, akiket egy külön cikkben sorolunk majd fel, végezetül pedig figyelmeztetett, Petőfihez hasonlóan „a régi szerdahelyiek is tették a dolgukat: felállt városunkban is a nemzetőrség, többen pedig önkéntesnek, honvédnek jelentkeztek. Mert a szép beszédek mögött, ha nincsen tartalom, mit sem érnek.”

Elmondta azt is, hogy hamarosan indítanak egy programot, melynek keretén belül a az elfeledett dunaszerdahelyi hősökre szeretnék ráirányítani a gyerekek figyelmét.

„Hogy végre ők is büszkén tekinthessenek egykori mindennapjaink valódi hőseire” – szögezte le.

(SzT)