Gyúrnak a döntőre a csinibabák

camera

1

Gyúrnak a döntőre a csinibabák

facebook 

Megosztás

A Miss Universe Slovakia verseny előválogatóin sikerült kijelölni a 20 legszebbnek talált  hölgyet, akik közül a későbbiek során kiválogatják a 12 döntőst. 

A legszebbnek talált 20 között szerepel a gútai illetőségű Öszi Henriette is, és a legtöbb csinibaba Pozsonyból érkezett – írja a topky.sk.

Összesen 800 leány mérette meg magát, és a versengés pozsonyi fordulójára 70-en jutottak el. Silvia Lakatošová, a szlovákiai Miss Universe igazgatója szerint minden évben egyre nagyobb az érdeklődés a verseny iránt, ezért a zsürinek fel kell kötnie a felkötnivalóját, hogy a megfelelő jelölteket részesítse előnyben. A kiválasztottak az elkövetkező napokban egy szakmai edzőtábori „kiképzésen“ vesznek részt Rajecfürdőben (Rajecké Teplice), ahol kiderül, kik kerülnek a szeptemberben esedékes döntőbe.

Topky.sk

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program