A futballmérkőzés nem mozi vagy színház – a SFZ és az ÚLK is a szurkolókat szabályozó rendelet megváltoztatását kéri

2020. június 4. - 13:26 | Sport

A Szlovák Labdarúgó-szövetség (SFZ) és a Ligás Klubok Uniója (ÚLK) közösen kéri a Közegészségügyi Hivatalt (ÚVZ) és Ján Mikas tiszti főorvost, hogy mérlegeljék a jelenleg érvényben lévő szabályozást, amely meghatározza, hogy egyszerre hány nézőt engedhetnek be a stadionokba.

A futballmérkőzés nem mozi vagy színház – a SFZ és az ÚLK is a szurkolókat szabályozó rendelet megváltoztatását kéri
Fotó: TASR

A koronavírus-járvány kedvező alakulásának köszönhető enyhítés szerint június 10-től engedélyezik a tömegrendezvényeket 500 főig, július 1-től év végéig pedig 1000 főig. Ide tartoznak a labdarúgó-mérkőzések is.

A SFZ és az ÚLK is arra kéri az illetékes hatóságot, hogy alkalmazzanak százalékos modellt, amely az egyes stadionok befogadóképességéből indul ki.

„A szükséges higiéniai feltételek biztosítása mellett pozitívan értékelnénk a modellt, amely a kültéri sportesemények közönségének számát a stadionok befogadóképességének bizonyos százalékában határozná meg (az egyes stadionok maximális befogadóképességének legalább 30 százalékában)

– olvasható a hivatalos közleményben, amelyet Ján Kováčik SFZ-elnök és Ivan Kozák, az ÚLK vezetője is aláírt.

A szervek pozitívumként veszik egyes futballklubok kezdeményezését: hasonló véleményen van a Slovan Bratislava és a Spartak Trnava is, a legfrissebb információk szerint pedig további klubok csatlakozhatnak a kezdeményezéshez.

„Úgy gondoljuk, hogy az ajánlott modell jobb megoldás a kialakult helyzetre. Figyelembe kell venni, hogy a Fortuna Liga stadionjai különböznek mind infrastruktúra, mind befogadóképesség terén. Nem hasonlítható össze ezer ember egy kisebb, de komfortos stadionban ezer emberrel például a Téglamezőn, az Anton Malatinský Stadionban vagy a MOL Arénában. Emellett figyelembe kell venni a tényt, hogy a futballt a szabadban játsszák. A labdarúgó-mérkőzéseket éppen ezért nem szabadna egy kalap alá venni a mozikkal, színházakkal, illetve egyéb nyilvános tömegrendezvényekkel. Szerintünk jobb és igazságosabb megoldás, ha a Lengyelországban és Magyarországon is alkalmazott százalékos modellt vezetjük be. A klubok többségére negatívan hatna, ha év végéig csak 1000 néző előtt játszhatná a mérkőzéseket”

– véli így Kozák.

Az ÚLK és a SFZ hivatalos találkozóra hívja az illetékeseket, amelyen személyesen is mérlegelhetnék a lehetőségeket.


-para-