A fogamzásgátló tabletták szedése csökkenti a petefészekrák kockázatát

A szájon át szedhető fogamzásgátló tabletták egyre szélesebb körű használatának köszönhetően jelentősen csökkent a petefészekrák okozta halálozások száma a nyugati országokban 2002 és 2012 között - derült ki az Annals of Oncology című folyóiratban közölt új tanulmányból, amely szerint Magyarországon 0,6 százalékos volt a csökkenés a vizsgált időszakban.

A kutatók az Egészségügyi Világszervezet (WHO) adataira alapozták az eredményeiket. Az Egyesült Államokban 16, az Európai Unió országaiban átlagosan 10, Kanadában 8 százalékkal esett vissza a petefészekrákban meghalt nők aránya.

Az európai nemzeteket tekintve ugyanakkor erősen ingadoznak a mutatók: Magyarországon 0,6 százalékos, Észtországban viszont több mint 28 százalékos volt a visszaesés, Bulgáriában pedig emelkedett a halálozások száma.

Japánban, ahol sok más országhoz képest ritkább a petefészekrák, 2 százalékkal estek vissza a mutatók. Ausztráliában és Új-Zélandon 12 százalékos volt a csökkenés 2002 és 2011 között, a rákövetkező évről nincs adat. Afrikára vonatkozóan pedig egyáltalán nincsenek adatok.

A kutatók szerint a kedvező mutatók elsődleges oka a szájon át szedhető fogamzásgátló tabletták egyre szélesebb körű alkalmazása. Az eredmények szerint a csökkenés a fiatal és a középkorú nők körében nagyobb volt, mint az idősebbeknél, és előbb, illetve szélesebb körben jelentkezett azokban az országokban és régiókban - Egyesült Államok, Nagy-Britannia, Észak-Európa -, ahol korábban kerültek forgalomba a fogamzásgátló tabletták.

A kutatók szerint a menopauza tüneteinek enyhítésére szolgáló hormonhelyettesítő terápia (HRT) alkalmazásának visszaesése is szerepet játszhat a petefészekrák okozta halálozások csökkenésében. Egy 2015-ös tanulmány szerint ugyanis a terápia akár 40 százalékkal is növelheti a petefészekrák kockázatát.

A fogamzásgátló tabletta ezzel szemben hosszú távú védelmet nyújt a betegség ellen, amelyet "csendes gyilkosnak" is neveznek, mivel gyakran túl későn veszik csak észre.

Más kutatások ugyanakkor a mellrák, a szívroham és az agyi érkatasztrófa fokozott kockázatával hozták összefüggésbe a tablettákat.

A kutatók előrejelzései szerint a petefészekrák okozta halálozások aránya 2020-ig további 15 százalékkal fog csökkeni az Egyesült Államokban és 10-10 százalékkal az Európai Unióban, valamint Japánban.


MTI/para