Finnország kitüntette Angela Merkelt

2017. december 15. - 09:05 | Külföld

Angela Merkel német kancellár kapja Finnország nemrégiben alapított, a nemek közötti egyenlőség előmozdításáért járó nemzetközi díját - jelentette be Juha Sipila finn miniszterelnök csütörtökön Brüsszelben, az európai uniós csúcstalálkozón.

Sipila elmondta, hogy Angela Merkel, aki sok nő és fiatal lány példaképe, azért kapja a kiemelt jelentőségű - 150 ezer euróval járó - díjat, mert a világ egyik legbefolyásosabb politikusaként elkötelezett védelmezője az emberi méltóságnak és az emberi jogoknak. Merkel többször is az uniós állam-, illetve kormányfők csúcstalálkozóinak témái közé emelte a nemek közötti egyenlőség kérdését, és sokat tett a nők jogainak elismeréséért a fejlődő országokban.

Finnország a díj által - amelyet most adnak át első ízben - világszerte kívánja erősíteni a nemek közötti egyenlőség elismerését - tette hozzá.

A finn kormányfő kiemelte, hogy Finnország volt a világ első országa, amely 1906-ban egyenlő politikai jogokat biztosított a nők számára, és azóta a nemek közötti egyenlőség alapvető értékei közé tartozik.

MTI/para