Fico rasszistapárti kijelentései egyik miniszterét is kiakasztották!

2019. szeptember 11. - 15:13 | Belföld

Peter Žiga (Smer-SD) gazasági miniszternek az az érzése, hogy Robert Fico szavaival a rasszista kijelentéseiért elítélt Milan Mazurekről (ĽSNS) a szélsőségesek mellett foglal állást.

Fico rasszistapárti kijelentései egyik miniszterét is kiakasztották!
Robert Fico (Fotó: TASR)

"Gondom van ezzel" - szögezte le a kormány szerdai ülése után - "Egy dolog megnevezni az emberek egy csoportjával kapcsolatos problémákat, és egy másik dolog megvédeni a szélsőségeseket és a bíróság ítéletét kommentálni."

Elárulta, hogy a párton belül is vitatják Fico kijelentéseit, ám erről nem kívánt több részletet mondani.

Žigával szemben magyarázná Fico szavait Richard Raši, aki szerint a Smer elnöke nem úgy gondolta, amit mondott, mint ahogy azt értelmezik. Szerinte ross volt a "szórend", amit Fico alkalmazott.

Sokkolták Fico kijelentése Gál Gábor (Híd) igazságügyi minisztert is. Nem kívánta részletesebben kommentálni a dolgot, ugyanakkor elmondta, hogy a fasiszta retorika nem való a 21. századba. Emlékeztetett arra, hogy nemrégiben emlékeztünk meg a holokauszt áldozatairól. Éppen ezért szerinte ellenkezőleg kellene megnyilvánulni, hogy a társadalmi összeférhetetlenséget ne erősítsük.

Nem kívánta kommentálni a cselekményt Andrea Kalavská (Smer-jelölt) egészségügyi miniszter sem, csak annyit fűzött hozzá, Mazureket el kellett, hogy ítéljék.

Fico a videójában azt mondta, hogy Milan Mazurek csak kimondta azt, amit az egész nemzet gondol, és azt, hogy a bíróságok gyakran a média nyomása alatt kénytelenek döntést hozni, nem pedig a bizonyítékok alapján. Amit Mazurek mondott, az viszont a Radio Frontinus adásában hangzott el 2016 októberében és világos, mint a nap. Mazurek szavai szerint a romák antiszociálisak és a rendszer piócái.

(TASR)