Fico kezdeget a zsarukkal?

2019. december 6. - 14:51 | Belföld

Robert Fico ismét megosztotta azt a videót a Facebook-oldalán, amely miatt faji gyalázkodással gyanúsították meg.

Fico kezdeget a zsarukkal?
Fotó: TASR

Fico ebben a videóban arról beszélt, hogy Milan Mazurek (ĽSNS), akit ugyanilyen bűntényért ítéltek el, és ezért el kellett hagynia a parlamentet csak azt mondta ki, amit csaknem az egész nemzet gondol. Hozzátette: a bűnüldöző szervek és a bíróságok gyakran a média nyomására hoznak döntéseket, nem pedig a tényleges bizonyítékok alapján. Mazureket a Frontinus rádióban 2016 októberében elmondott, roma etnikumot sértő, rasszista jellegű kijelentései miatt ítélték el.

Fico a poszt újbóli megosztását arra is felhasználta, hogy felsorolja "érdemeit", amit a fasizmus és a szélsőségesség elleni harcban elért.

"A Smer-SD és jómagam egész életemben védtem a szlovák nemzeti felkelés által képviselt értékeket és üzenetet és harcoltam a fasizmus és a szélsőségesség ellen. Az egyik jelentős siker, amit elértünk ezen a téren, hogy szeptember 9-t a holokauszt és a rasszista eredetű erőszak áldozatainak emléknapjává nyilvánítottuk Szlovákiában, amit még én javasoltam független képviselőként 2001-ben" - emlékeztetett.

Éppen ezért felháborítónak tartja, hogy az ellene tett hivatalos gyanúsításban az szerepel, hogy szélsőségesnek tartják őt. "Nem is csodálkozom azon, hogy az ellenzék, mely értékrendbelileg üres, és nem tud sem érvelni, sem vitázni arról, hogyan javítsuk az ország lakosságának életszínvonalát, ezen a mediális színjátékon élősködik" - fogalmazott.

(parameter)