Fico hat éve még egymillió euróval pózolt, most egy tojástartóval: Cseh árakat akar a kormányfő

camera

1

Fico hat éve még egymillió euróval pózolt, most egy tojástartóval: Cseh árakat akar a kormányfő

Facebook 

Megosztás

A kormánynak olyan helyzetet kell teremtenie, hogy Szlovákiában ne legyenek magasabbak az élelmiszerárak, mint a magasabb jövedelmű országokban. Robert Fico miniszterelnök erről a közösségi oldalán beszélt, ahol egy eljátszott értekezlet keretében a két beosztottjának osztogatott feladatokat. És hogy a szakmai egyeztetés még  "hitelesebb" legyen, a kormányfő tojást, vajat és sajtot is kikészített az asztalra. Hogy a vak is láthassa, nem babra megy a játék.

Minden politikus valahol színész is. Ezt a közvélekedést támaszthatta alá hétfőn a szlovák kormányfő is, amikor a kamerák "kereszttüzében" egy munkamegbeszélést hozott össze Ladislav Kamenický pénzügyminiszterrel és Richard Takáčcsal, aki meg a mezőgazdasági tárcát irányítja. Az eseménynek az adta az apropóját, hogy a Smer vezetője elérkezettnek látta az időt arra, hogy hadat indítson a magas élelmiszerárak ellen. Szerinte

a csehországi árszínvonal lehetne az a zsinórmérték, amit el kellene érni. Mert amíg mondjuk novemberben nálunk 11 százalékos volt az infláció, az élelmiszerek árának emelkedése ennek a dupláját is meghaladta, addig a szomszédos országban, ahol eleve magasabbak a bérek, a betevőt alkotó termékek tarifája "mindössze" 17 százalékkal lőtt ki.

Fico határozottan megkérte Kamenickýt, hogy a kormányülésre mielőbb terjesszen be egy jelentést az élelmiszerárakról, hogy az illetékes minisztériumok konkrét lépéseket tehessenek a kitűzött cél elérése érdekében.

Takáčnak meg egy elemzést kellene készítenie arról, hogy az eddigi politikájuk miként segítette az áremelkedés leküzdését. Ebbe az új kampányba, azaz a kiskereskedelmi láncok élelmiszerárainak ellenőrzésébe a kormány bevonja a Szlovák Fogyasztóvédelmi Felügyelőséget is, amelyik hatóság munkatársai a nagykereskedők beszerzési díjait hasonlítgathatják össze az eladási árakkal.

(sp)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program