Felrobbant a nő alatt a wc-je, miközben dolgát végezte
- Bulvár
Kártérítési pert indított Baltimore városa ellen egy nő, aki súlyos sérüléseket szenvedett, miután felrobbant alatta a vécéje, a csatornatisztítók hanyag munkája miatt – jelentette a helyi sajtó.
Angel Wright nem csak fizikai, de komoly lelki sérüléseket is elszenvedett a 2014 novemberében történt eset miatt, amiket máig nem tudott kiheverni.
Egy cég az önkormányzat megbízásából nagynyomású vízsugárral tisztította a nő lakásához csatlakozó csatornát, ekkor történt a wc-robbanás. Wright éppen a vécécsészén ült, amikor robbanásszerűen feltört belőle a szennyvíz, olyan nagy erővel, hogy „lerobbantotta” róla a nőt, aki ürülékkel beborítva zuhant a padlóra.
Wright a beszámolók szerint súlyos sérüléseket szenvedett a testén és a fején, fürdőszobájában pedig komoly károk keletkeztek.
A nő a polgármesteri hivatal, valamint a csatornajavítást végző két cég ellen indított pert, azt állítva, a robbanást a hanyagul végzett csatornatisztítás okozta. Ügyvédje 225 ezer dolláros kártérítési igényt nyújtott be.