Felavatták a 100 ima kápolnáját Komáromban (FOTÓK)

2023. március 17. - 18:14 | Régió

Böjte Csaba szerzetes és több egyház képviselői áldották meg csütörtökön a "100 ima kápolnát" Komáromban.

Felavatták a 100 ima kápolnáját Komáromban (FOTÓK)
Fotók: Cséfalvay Á. András (További képekért kattints a fotóra!)

Böjte Csaba ferences rendi szerzetes a katolikus temető melletti parkban felavatta az egykori Aranyember-kápolnából létesült “100 ima kápolnát”, majd előadást tartott az Egressy Béni Városi Művelődési Központban.

Az ötletgazda, Ryšavý Boldizsár városi képviselő felkérte a történelmi egyházakat, hogy válasszanak ki száz imát, amelyeket kifüggesztenek a kápolnában.

Keszegh Béla, Komárom polgármestere hangsúlyozta, a helyszín több értéket is képvisel. Megjegyezte, a komáromiak jól emlékeznek arra, hogy pár évvel ezelőtt mennyire elhagyatott volt az épület, az első jele az életnek pedig akkor mutatkozott meg szimbolikusan, amikor a tetejéből kinőtt egy fa. Felidézte, hogy ezt követően többen összefogtak – élükön Ryšavý Boldizsár képviselővel –, és azt mondták, hogy menteni kell az értéket, és meg kell találni a módját, hogy ne egy elhagyatott hely maradjon.

„Összefogással, az önkormányzat támogatásával sikerült ezt megváltoztatni, és bízom benne, hogy folytatni tudjuk, hogy egy olyan kis pihenőhely, zarándokhely legyen, ahol napközben kicsit kifújhatjuk magunkat. Ha végignézünk a város sziluettjén, akkor láthatjuk, hogy itt nagyon sok templomtorony van. Komárom egy olyan hely, ahol az évszázadok folyamán mindig jól megfértek az emberek. Ez a kápolna is azt az üzenetet erősíti meg, hogy az itt élők szeretetben, egymást kölcsönösen tisztelve tudnak ebben a városban élni” – hangsúlyozta a polgármester.

Böjte Csaba mindenekelőtt a fiatalokhoz szólt. „Azért imádoznék itt, hogy a lakónegyedben, de az egész városban lévő fiatalok merjék és tudják egymást megtalálni, s őszinte, tiszta szerelemben családot alapítani, gyermeket vállalni“ – hangsúlyozta, hozzátéve, akár itt is létrejöhet egy „Szerelem-tanösvény”, mint Erdélyben.

„Adja az Úr, hogy a komáromi közösség és itt, a Kárpát-medencében mindannyian, merjünk az élet mellett dönteni, merjük vállalni az életet, merjük hordozni az életet” – nyomatékosította.

A kápolnát 2019-ben újították fel önkormányzati forrásból.


(parameter)