Fejenként akár egy órát is igénybe vehet majd a Covid-tesztelés, a helyszínen kell megvárni az eredményt

2020. október 19. - 19:32 | Belföld

A védelmi minisztérium nyilvánosságra hozta a COVID-tesztelés első leírását. Eszerint a tesztelés maga akár háromnegyed óráig is tarthat, az eredményt ugyanis a helyszínen kell megvárni, sorban állással együtt könnyen 1 óra fölé kúszhat a teljes időtartam. A pozitív eredmény 10 napos otthoni karantént jelent.

Fejenként akár egy órát is igénybe vehet majd a Covid-tesztelés, a helyszínen kell megvárni az eredményt
Illusztrációs felvétel Fotó: TASR

„A tesztelés fő része október 30.-november 1. valamint november 6-8. között valósul meg, aktuálisan mintegy 5000 mintavételi helyet azonosítottunk ” - tájékoztatott hétfőn a hpnlapján a védelmi minisztérium. Előtte, már ezen a hétvégén négy északi járás lakosságát tesztelését tervezik, ez lesz valójában a „tesztelés tesztelése”.

A minisztérium szerint az alapvető eljárásokat már kidolgozták, igaz, ezekről csak elég nagy vonalakban tájékoztattak.

„A tesztelés helyszínére való megérkezés után előbb a szükséges adminisztrációt végzik el (néhány törvényben előírt űrlap) – tájékoztatott a minisztérium. – Ezután mehetnek a mintavételi pontra, ahol az egészségügyisek mintát vesznek az orrgaratból.”

A minisztérium szerint az egészségügyisek civil egészségügyi dolgozók lesznek, de egyelőre nem világos, hogy őket milyen módon jelölik ki erre a feladatra.

„A mintavétel után a teszteltek egy kijelölt területen megvárják az eredményt, amely mintegy 15-30 múlva lesz meg” – folytatja a leírást a minisztérium. – Pozitív eredmény esetén a tesztelt személyt a helyszínen tájékoztatják a kötelességeiről és a követendő eljárásról.”

Vagyis a teljes tesztelés időtartama a sorban állással együtt könnyen egy óra fölé kúszhat. A védelmi miniszter szerint a katonák ügyelnek majd a távolságtartásra a tesztelésre érkezők és az eredményre várók között. A pozitív eredmény a jelenlegi állapotban tíz napos otthoni karantént jelent a teszteltnek és a háztartásában élőknek. Jaroslav Naď védelmi miniszter nem tart attól, hoyg annyi embernek kellene karanténba vonulnia, hogy ez a gazdaság működésére is komoly hatással lenne

Jaroslav Naď védelmi miniszter szerint az embereket ábécésorrendben időpontra hívják majd. Szerinte senkinek nem kell hazautaznia, mindenkit letesztelnek majd ott, ahol éppen tartózkodik, vagyis a Pozsonyban dolgozó kelet-szlovákiaiakat például Pozsonyban.

A miniszter szerint a határokon is tesztelni fognak, ugyanakkor kéri az embereket, hogy ne éppen ezeken a napokon térjenek haza Szlovákiába.

-lpj-