Fegyveres kommandósok kíséretében járta a Vág partját Komáromban Andruskó Zoltán

2022. június 21. - 10:57 | Régió

Hétfőn Komáromba vitték Andruskó Zoltánt, aki a Kuciak-gyilkosság és az ügyészek tervezett meggyilkolásának ügyében is együttműködik a hatóságokkal – számolt be róla a TV JOJ.

Fegyveres kommandósok kíséretében járta a Vág partját Komáromban Andruskó Zoltán
Forrás: TV JOJ

Hétfőn délelőtt 10 óra körül rendőrautók és állig felfegyverzett kommandósok blokkolták Komáromban kb. egy órán keresztül a Vág és a Duna összefolyásához vezető útszakasz egy részét. Az egyik kocsiból kiszállították a golyóálló mellényt, valamint sisakot viselő Andruskó Zoltánt.

Pajzsokkal és fegyveres rendőrökkel védve lementek a meredek parton, a folyónál pedig egy ideig kommunikált a nyomozó és az elítélt. Andruskó közben a kezével gesztikulált, többször is a folyóra mutatott. A férfi korábbi vallomásában elmondta, hogy a vízbe dobott egy mobiltelefont, benne fontos információkkal – most a hatóság vélhetően azért vitte őt el Komáromba, hogy megmutassa, pontosan hol is történt ez.

Michal Slivka a TV JOJ érdeklődésére se nem erősítette meg, se nem cáfolta, hogy Andruskóval a történtek rekonstruálását végezték volna. A folyamatban lévő nyomozásra hivatkozva nem árult el bővebb információkat.

Andruskó a bíróságon azt állította, hogy a telefonban fontos információk vannak Peter Šufliarsky ügyész tervezett likvidálásával kapcsolatban. A koronatanú szerint a gyilkosság megrendelője Marián Kočner volt, aki ez időben rács mögött volt a Markíza-váltók miatt.

(TV JOJ)