Ezentúl jóval több lehet a női katona Amerikában

Az amerikai hadsereg történelmi jelentőségű döntést hozott arról, hogy megszüntet mindenféle korlátozást a női alkalmazottak katonai szerepvállalását illetően - jelentette ki csütörtökön Washingtonban Ashton Carter amerikai védelmi miniszter. A döntés értelemszerűen azt jelenti, hogy a nők számára megnyílik a leginkább emberpróbáló feladat, a különleges egységek kötelékében való részvétel lehetősége is. 

Ezentúl jóval több lehet a női katona Amerikában

 A nők mostantól az amerikai hadseregben kivétel nélkül bármely területen alkalmazást kaphatnak, bármely feladatot elláthatnak, amennyiben megfelelnek az annak ellátására megszabott feltételeknek - mondta a Pentagonban tartott sajtóértekezleten a miniszter, utalva elsősorban az adott területen megkövetelt fizikai erőnlétre.

A korlátozásokat feloldó döntést hosszú évek óta tartó vizsgálatok előzték meg, s ezek lassan csaknem az összes fegyvernem vezetőjét meggyőzték. Az amerikai fegyveres erők vezérkari főnöke, Joseph Dunford tábornok azonban a tengerészgyalogság bizonyos egységeinél szerette volna fenntartani a nők alkalmazásának tilalmát. Dunford, aki korábban az amerikai tengerészgyalogság parancsnoka volt, azt szorgalmazta, hogy a nőket továbbra is tartsák távol egyes frontvonalbeli feladatoktól. Érvelése szerint bizonyos tanulmányok azt sugallják, hogy a nemi szempontból vegyes harci egységek kevésbé hatékonyak, mint a kizárólag férfiakból álló csoportok. A csütörtöki döntés bejelentése annak bizonyítéka, hogy vezérkari főnök álláspontja alulmaradt a hadsereg többi fegyvernemének vezetője, illetve a védelmi miniszter véleményével szemben.  

Ashton Carter októberben Szicíliában állomásozó amerikai csapatok előtt már egyértelműen kijelentette: meggyőződése, hogy az egész amerikai lakosságból kell újoncokat toborozni, márpedig az amerikaiak fele nő, őrültség volna tehát eleve lemondani a népesség ötven százalékában rejlő tehetségekről.
 

MTI/para