Ép ésszel felfoghatatlan, ami a dunaszerdahelyi idegenrendészetnél történik

2019. július 9. - 21:07 | Régió

Eszeveszettül hosszú sorok, helyenként maffiamódszerek és elviselhetetlen állapotok uralkodnak a dunaszerdahelyi idegenrendészet épületénél. A lakosok már petícióval is tiltakoztak, a belügyminisztérium pedig ígérget.

Ép ésszel felfoghatatlan, ami a dunaszerdahelyi idegenrendészetnél történik
Fotók: Cséfalvay Á. András

Az elmúlt években már többször is bekerült a hírekbe az idegenrendészet, két éve például azzal az ottani dolgozóknak (!) fenntartott illemhelyével, amihez mérhetőt legfeljebb a Trainspottingban láthattunk.

Tavaly pedig egy hölgy, aki külföldieket foglalkoztat, mesélte el tapasztalatait a Facebookon. Beszámolt többek között arról, hogy kilencre érkezett, sorszámot már nem talált, de kivárta, míg mindenki sorra került, és mivel az utolsó sorszámra senki nem reagált, bátorkodott – még fogadóidőben – odamerészkedni az ablakhoz, ám sorszám híján nem intézhette el az ügyeit. Ekkor szavai szerint egy másik úr jelezte neki, hogy hajnali fél háromtól várakozott és csak most került sorra. A hölgy is megosztott egy fotót a toalettről, amiből kiderült, hogy bő egy év alatt e téren sem változott semmi.

Idén már az Ádor utca lakói – ahol az idegenrendészet található – is hallatták hangjukat. Az ott élők szerint ugyanis az idegenrendészetre már hajnalban érkeznek – értelemszerűen azért, hogy legyen sorszámuk, ugyanakkor mivel nincsen ott illemhely, amit használnak, gyakran kint végzik el a dolgukat. Az autóval érkezők elfoglalják a parkolókat, és gyakran – főleg még télen – hajnalban járatják a motort, hogy egyáltalán legyen hol melegedniük, mivel a fogadóórák még nem kezdődtek el.

Hájos Zoltán polgármester a legutóbbi testületi ülésen beszélt arról, hogy a lehetőségeikhez mérten próbálták oldani a helyszínen kialakult helyzetet, ugyanakkor a szolgáltatás, amelyet nemcsak a Dunaszerdahelyi, de a Galántai és a Szenci járásban tartózkodó külföldieknek is nyújt az idegenrendészet, a belügyminisztérium hatáskörébe tartozik. „Ami a városi rendőrök járőrözését, a szemét összeszedését, parkolók felfestését illeti, próbáltuk kezelni a helyzetet, jómagam is írtam levelet az idegenrendészetre, de sajnos nem sok sikerrel” – húzta alá.

Régóta szó van róla, hogy az épületet felújítanák, hogy komfortosabb legyen a szolgáltatás nyújtása, ám ebben egyelőre konkrét előrelépés nem történt. Denisa Baloghová belügyi szóvivő már korábban kifejtette, hogy várnak a közbeszerzés lefolytatására, Hájos Zoltán pedig úgy tudja, egyelőre nem találtak kivitelezőt.

„Mivel ilyen módon még éveken át fennállhat a helyzet, a lakosokkal egyeztetve, az önkormányzat nevében azt a javaslatot tennénk a belügyminisztériumnak, hogy ezt a szolgáltatást helyezze át a lakóövezeten kívülre. Találjanak rá megfelelő helyet a városban vagy a városon kívül, de ne a lakóövezetben. Ennek sokkal nagyobb súlya lehet, mint annak, hogy a polgármester ír levelet a belügyminiszternek, amely elveszik a süllyesztőben” – vélekedett Hájos, a testület pedig június végi ülésén jóváhagyta ezt.

Az idegenrendészet előtt mindeközben egészen érdekes módszerek látszódnak kialakulni. A Joj TV riportjában többen meséltek az individuális listáról, melyre fel kell iratkozni, hogy a kérvényezők egyáltalán bejuthassanak. „Maguk az emberek készítettek egy listát, melyre feliratkoznak. Mi tegnap reggel iratkoztunk fel, aztán este idejöttünk és már nem mentünk el” – mesélte az egyikük.

Vannak azonban ennél sötétebb történések is. Egy neve elhallgatását kérő német állampolgár, aki szavai szerint gyerekkora óta Szlovákiában él, a közelmúltban portálunknak arról számolt be, hogy egy kisebb csoport gyakorlatilag meggátolta a bejutását az idegenrendészetre.

„Reggel fél hatkor érkeztem az említett épület elé, ahol egy órát várakoztam. Fél hét táján jelent meg egy kisebb csoport, akik szintén az idegenrendészeten szerették volna intézni dolgaikat. Hallottam, hogy rólam beszélnek, hogy ne engedjenek be az irodába. Ezt szóvá is tették nekem, azt mondták, nem mehetek be, mert nem szerepelek a listájukon, melyet ők készítettek” – emlékeztetett.

Ezt követően szavai szerint megjelent egy hölgy, aki ezt a csoportot segítette, és beállt elé a sorba. „Gondoltam követem, hiszen már reggel óta erre vártam, hogy elintézhessem, amit kell. Ekkor állt elém egy illető, aki igyekezett megakadályozni, hogy az épületbe jussak. Majd követte őt még 3 másik, akik a hátizsákomnál fogva húztak vissza. Nem tudtam mire vélni a dolgot, így kénytelen voltam hazajönni. A délelőtt folyamán többszöri hívásom ellenére se tudtam elérni telefonon az idegenrendészet bármely munkatársát” – fogalmazott.

Denisa Baloghová szóvivő megkeresésünkre a privát listával kapcsolatosan kitérő választ adott, azt közölte, hogy a hivatalos ügyintézés az elektronikus sorszámkiadó alapján történik, ahol a kérvényezők megadhatják az életszituációjukat, melyet oldani szeretnének a szerven keresztül. Ez lehet a tartózkodási engedély kiadása, megújítása, a tartózkodás nyilvántartásba vétele, igazolvány kiadása. „Minden egyes művelet, amit az idegenrendészet munkatársai az elektronikus sorszámok alapján a kirendeltségen elvégeznek, időben korlátozott. A szűk teret érintő nehéz körülmények ellenére az idegenrendészet munkatársai standard, kvalifikált módon végzik az ügyintézést, felesleges halogatás nélkül” – fejtette ki a szóvivő.

Elárulta azt is, hogy a külföldiek az interneten is kérhetnek konkrét időpontot, és ennek mikéntjéről szórólapokat is osztogatnak. Hozzátette, erről a dunaszerdahelyi idegenrendészet bejáratánál is található információ.

„A kirendeltség is része az általános rendelési rendszernek, melyet az elindításától kezdődően több külföldi vagy egy általuk megbízott személy kezdett el használni. Aktuálisan az ezt érintő kapacitást sikerült napi 21-28 ügyfélre kibővíteni. A rendszer elindításától a mai napig összesen 356 ügyfél regisztrálta magát, és a cél az, hogy a jövőben csak az ilyen módon berendelt ügyfelek ügyeinek intézése történjen a fogadóidőn belül” – fogalmazott.

Végezetül megjegyezte, hogy keresnek egy, a mostaninál megfelelőbb helyet az idegenrendészet szolgáltatásainak kivitelezésére, ahová a szervet átköltöztethetnék a jövőben. Baloghová elárulta, hogy az utóbbi években évente mintegy 30%-kal nőtt a külföldiek által benyújtott kérelmek száma országos szinten, a korábbi 23 ezer helyett így ma már mintegy 45 ezer kérelmet kell elbírálniuk évente. „Jelen pillanatban 121 264 külföldit tartunk nyilván Szlovákiában” – húzta alá.

(SzT)