Az AS bebetonozta első helyét.
Ferenc pápa a beszédében a különböző vallások együttélését is szorgalmazta.
A meteorológusok figyelmeztetést adtak ki.
A 43 esztendős szakember korábban 24 évig volt a Barca játékosa.
A telefonszám hétfőtől péntekig (szeptember 29.) 7.30-tól 15.30-ig hívható.
Először figyelmeztetni fognak.
A VII. ligában továbbra is két csapat büszkélkedhet százszázalékos teljesítménnyel.
Kalira sem tudtak eddig rábizonyítani semmit, de most élő adásban sértette meg a törvényt.
Eddig a Radványi-legénység aratta az új idény elején zsinórban a legtöbb győzelmet.
A Paraméter stúdiójában az SaS képviselőjelöltjét, Ravasz Ábel szociológust faggattuk.