Először mutattak ki mikroműanyag-szemcséket emberi ürülékben

2018. október 23. - 16:06 | Tech

Először mutattak ki mikroműanyagokat - öt milliméteresnél kisebb műanyagrészecskéket - emberi ürülékmintákban kutatók.

A Bécsi Orvosi Egyetem (MedUni) és az osztrák Szövetségi Környezetügyi Hivatal kedden ismertetett próbatanulmánya nyolc 33 és 65 év közötti felnőtt - egy osztrák, egy brit, egy finn, egy olasz, egy holland, egy lengyel, egy orosz és egy japán - bevonásával készült, akiket arra kértek a kutatók, hogy egy héten át jegyezzék le, hogy mit esznek, és adjanak le székletmintát elemzésre.

A tesztalanyok mindegyike fogyasztott olyan ételt, amelynek műanyagcsomagolása volt, vagy ivott műanyagpalackból. A résztvevők egyike sem volt vegetáriánus.

A kutatók mind a nyolc alany mintáiban kimutattak mikroműanyagokat.

"A laboratóriumunkban kilenc különböző típusú, az 50-től az 500 mikrométeresig terjedő műanyagokat mutattunk ki"

- mondta Bettina Liebmann, a környezetügyi hivatal kutatója.

Állatokon végzett korábbi vizsgálatok mikroműanyagokat mutattak ki az állatok emésztőrendszerében, valamint a vérében és a májában is.

A kutatók szerint noha vannak arra utaló jelek, hogy az emésztőszerveket károsíthatják a műanyagrészecskék vagy az általuk okozott gyulladás, további tanulmányokra lesz szükség az embereknél esetlegesen fennálló kockázatok kiértékeléséhez.

A szakemberek továbbá nem tudták összefüggésbe hozni a kimutatott részecskéket az alanyok által elfogyasztott élelmiszerek típusával.

A mikroméretű műanyagszemcsék a hétköznapi tárgyak és ipari termékek kopásából, bomlásából származnak.

A németországi Szövetségi Kockázatelemző Intézet szerint a jelenlegi kutatások alapján a mikroműanyagok nem jelentenek egészségi kockázatot az emberre nézve.

Szakértők továbbá arra figyelmeztetnek, hogy a mostani tanulmány túlságosan kis méretű és kezdetleges ahhoz, hogy egyértelmű következtetéseket lehessen levonni belőle.

(MTI)