„Elhurcoltak, de már rendben vagyok” – jelentkezett az egykori SIS-ügynök, akit januárban elraboltak

2019. június 6. - 08:29 | Belföld

A Szlovák Titkosszolgálat egykori ügynöke, Ľuboš Kosík életben van.

„Elhurcoltak, de már rendben vagyok” – jelentkezett az egykori SIS-ügynök, akit januárban elraboltak
Fotó: Rendőrség (Facebook)

A SME napilap tájékoztatása szerint a korábbi ügynök június 4-én, kedden életjelet adott magáról, és közölte, nincs veszélyben.

„Elhurcoltak, de már rendben vagyok” – tájékoztatta Kosík a SME napilapot.

Mint ismert, Ľuboš Kosíkot, a Szlovák Információs Szolgálat (SIS) egykori tagját januárban elrabolták a bamakói házából. Az AFP hírügynökség januárban arról írt, hogy Kosíkot fegyveres férfiak hurcolták el, ezt azonban az exügynök cáfolta. A SME-nek elmondta, megközelítőleg tízen törtek rá, bilincsbe verték, és csuklyát húztak a fejére. „A helyiségben szétdobálták a dolgokat, mintha azt a látszatot akarták volna kelteni, hogy valamit kerestek” – tette hozzá.

Kosík elmondása szerint ezt követően egy Toyota Land Cruiserbe ültették, és megközelítőleg egy órán át utaztak. Miután megérkeztek, bezárták őt egy helyiségbe, és egészen mostanáig ott tartották fogva, az ajtó előtt fegyverek őrök álltak.

„Tudom, ki áll az elhurcolás mögött, tudom, ki rendelte ezt meg” – nyilatkozta Kosík a SME-nek, további részleteket azonban nem árult el, ahogy azt sem, hogyan szabadult ki a fogságból.

Ľuboš Kosík a szlovák titkosszolgálat (SIS) egykori tagjaként részt vett a volt elnök fia, Ifj. Michal Kováč elrablásában. Kosík már régebb óta azt állítja, hogy hajlandó tanúskodni Michal Kováč volt államfő fiának elrablásáról, illetve más, titkosszolgálati tagokat érintő ügyekről is.

Kosíkot két évvel ezelőtt tartóztatták le Maliban. A mali hatóságok az AFP információi szerint tavaly novemberben szabadlábra helyezték őt. Kosík két évet töltött börtönben az után, hogy nemzetközi elfogatóparancsot adtak ki ellene 2,4 millió euró értékű váltóhamisítás miatt. Elmondása szerint meglepte, hogy elengedték. „Kinyitották az ajtót, és azt mondták, hogy vége van" – nyilatkozta a napilapnak Kosík.

Gál Gábor igazságügyi miniszter (Híd) tavaly december elején még arról nyilatkozott, a tárca ismételten kérvényezte Kosík kiadatását Szlovákiának.


(TASR/SME/para)