Eleven nőcik – Varga Marika: "A babajelbeszéddel a megértés és megértettség nyugtató érzését adhatom át"

2018 telén egy jótékonysági célú kiállítással vette kezdetét A nőci, ha eleven című interjú- és fotósorozat, mely során a kezdeményezővel, Horváth Reni (Horen) fotóssal együtt összesen 30 nőt mutattunk be. 2019 decemberétől a sorozat folytatódik, újabb "eleven nőciket" ismerhettek meg, természetesen a teljesség igénye nélkül. Sokan közülük közösségükben, vagy épp szűkebb-tágabb régiónkban már ismertek, de most talán egy újabb oldalukat mutatják meg. A hölgyek mindegyike ugyanazokat a kérdéseket kapta, rajtuk múlt, milyen terjedelemben válaszolnak. Aktuális sorozatunk huszonhetedik részében lássuk és olvassuk Varga Marika babajelbeszéd-oktatót, babahordozási tanácsadót.

Eleven nőcik – Varga Marika: "A babajelbeszéddel a megértés és megértettség nyugtató érzését adhatom át"
Varga Marika (Fotók: Horen)
A nőci, ha eleven sorozatban eddig szerepelt hölgyek: 
 
Horváth Reni (kezdeményező) – Antal ÁgotaBabos KittiBartalos Tóth IvetaBertók Tóth KatalinBíró BeaBokor RékaBotka IldikóBott Domonkos LíviaBugár AnnaCsölle RitaDékány NikolettDobos BacuDudás Viktória, Durica Kati (interjú nélkül), Eliaš Bosák TündeGasparik Kriszta MajaGál Mislay EnikőGyenge VeroniHodossy KatalinHorváth MelaniIgari AnnamáriaJakoda Rátz KatalinKacz ÉvaKaszmán-Saróka LiliánaKiss Kósa AnnamáriaKiss Limpár ÉvaKiss MártaKurucz KlaudiaLantos Borbély KaticaLovas Mária, Méry RebekaMészáros KrisztinaMolnár Karácsony EmőkeMórocz MagdolnaNagy Szilas IldikóNagy TímeaNorina HellaOllé Kulcsár GabiPálfy EllaPápay AnnamáriaPukkai JuditRencés Kovács JuliannaRécsei NoémiSebestyén KittiŠtefkovič Patasi ÁgiSzarka ZsófiSzarka ZsuzsannaTakács NoémiTakács TímeaTóth ErikaTóth HelenTóth TündeVarga LíviaVirág AnitaVolner Nagy Melinda.

VARGA MARIKA
Babajelbeszéd-oktató, babahordozási tanácsadó, a Hurciklub Dunaszerdahely egyik alapítótagja, az Aurora Carrier ergonomikus hordozó „anyukája”, BabyLatino oktató (33) - Dunaszerdahely
Itt keresd:
Facebook: Mesélő Jelek Dunaszerdahely, Hurciklub Dunaszerdahely, Aurora Carrier, BabyLatino Dunaszerdahely, Szülő-kör

Ha egyetlen bővített, de tömör mondatban kellene bemutatnod, ki vagy, és mivel foglalkozol, az hogy hangzana?

A babajelbeszéd és a hordozás áldásos hatásának megtapasztalója, majd hivatalos oktatója lettem. Egy boldog nő és anya, amelyek nélkül az elsők létre sem jöhettek volna.

Tevékenységedet, szívügyedet illetően mire vagy a legbüszkébb?

Öt évvel ezelőtt nemcsak a kislányom született meg, hanem vele együtt a Hurciklub és a Mesélő Jelek is, melyeket teljesen a szívügyemnek érzek.

Azelőtt még nem volt, aki segítsen és bemutassa az itt élő anyukáknak a hordozás és a babajelbeszéd világát. Épp ezért vagyok büszke arra, hogy egy olyan közösséget hoztunk létre, amelyhez bizalommal fordulhatnak.

Két éve pedig „bővült a család” egy saját babahordozó márkával (Aurora Carrier) és a BabyLatino foglalkozásokkal, ahol az Édesanyák együtt táncolhatnak babáikkal, melyet a kendő vagy hordozó tesz lehetővé és kényelmessé. Anya kikapcsolódik és táncol, a babát pedig megnyugtatja és elaltatja a ringatózás. Kellemeset a hasznossal, kell ennél több? :-)

Tevékenységedben, szívügyedben mit szeretsz a legjobban és legkevésbé?

Az Eleven nőcik sorait olvasva egy válasz nagyon megfogott, amit teljesen a magaménak érzek, így Pálfy Ella szavaival élnék én is: „Legjobban a segíteni tudás érzését szeretem.“ Boldogsággal tölt el, amikor arra gondolok, hogy az eddigi 5 év alatt mennyi baba-mama páros mindennapjait volt lehetőségem egy picit könnyebbé tenni.

A babajelbeszéddel a megértés és megértettség nyugtató érzését adhatom át nekik, hiszen „beszélgetni” tudnak babáikkal akár már 4-5 hónapos korban. Kevesebb sírás, könnyebb „egymásra hangolódás”, nyugodtabb hétköznapok. A hordozással a „negyedik trimesztert“ vagyok hivatott megmutatni nekik, így az őket összekötő testi-lelki szimbiózis folytatódik a születés után is, csak már a pocakon kívül.

A legjobban azt szeretem, hogy az anyukák a foglalkozások, beszélgetések alatt rájöhetnek arra, hogy mindannyian ugyanabban a cipőben járnak, s így támaszai lehetnek egymásnak is.

Kérlek, írj le egy, a tevékenységedhez kötődő konkrét kedves/emlékezetes szituációt/történetet!

Kiemelni egy ilyen történetet nem tudnék hirtelen, hiszen annyi szívmelengető helyzetbe csöppenek. Megható számomra, amikor egy pici baba, aki előtte nagyon sírós és nyugtalan volt, a kendő és édesanyja ölelésében teljesen ellazul. Az anyukának pedig végre van alkalma egy nagy levegőt venni, és szánni egy kis időt saját magára. A csoportos foglalkozások, a babajeles zenebölcsik alatt pedig az az őszinte mosoly és szeretet, ami a csepp gyermekekből árad, mindennél nagyobb töltet nekem. Baba és anya közösségben lehet, s élvezhetik az együtt töltött időt.

Ki az az inspiráló személy vagy melyik az az esemény, aki/ami erre a pályára terelt?

Amikor megszületett Dorka, rengeteg kétely volt bennem. Elég jó vagyok neki? Jól csinálom? De akkor miért sír esténként ennyit? Mit kellene másképp tenni? A válasz egyszerű volt. Nem volt szüksége másra, csak anya közelségére. S miután erre ráéreztünk, már egyenes volt az út a tanácsadói képzés felé is, aminek elvégzése után már hivatalosan is segíthettem a hozzám fordulóknak. Miután Panka is a világra jött, egyszerre két gyermek ellátásában segített a hordozás, és a válaszkész nevelés többi szelete is.

Említs olyan tényezőket, amiktől a kezdetek után, egy folyamat végén az lettél, aki ma vagy!

Az egyetem elvégzése után egy íróasztal mögötti munka volt a kezdőpont, amelyet fenekestül felforgatott lányom érkezése.

Belecsöppentem egy olyan világba, ahol nemcsak gyermekemet, de saját magamat is újra meg kellett, hogy ismerjem, immáron anyaként. Aki feláldozza testét, társadalmi életét, alvóidejét, az egyedül „bárhová menés“ lehetőségét, a meleg kávé fogyasztásának esélyét, energiáját és végtelen türelmét valakiért, akit mindennél jobban szeret!

De azt hiszem, a gyermekekkel való foglalkozás, az ő segítésük valamennyire talán a „véremben is van“. :-) Hiszen édesanyám és nagymamám óvónők, akik már több generáció gyermekeit nevelték, tanították, terelgették szeretettel, türelemmel, kedvesen, szívből. Köszönöm nekik, hogy egy ilyen nemes dolgot örökölhettem tőlük. A családom, a férjem támogatása nélkül most nem lennék ott, ahol vagyok.

Hogyan tekintesz ma a kezdő, évekkel ezelőtti önmagadra, mi az, amiben leginkább megváltoztál mostanra?

Az utamon való elinduláskor először saját bőrömön tapasztaltam meg mindent. Éreztem, hogy mi a jó a gyermekemnek és nekem. Majd elkezdődött a tanulási folyamat, hogy az ösztönös cselekvés mögé tudás is kerüljön, s ezt már átadhassam másnak is, akinek erre szüksége van. Mindig van hova fejlődni, és kell is! Sokat kell még tanulnom. Hálás vagyok az eddigi 5 évnek, amelyet remélem, még sokszor ennyi követ majd ezen a pályán.

Folyamatosan tapasztalom és tanulom, hogy miként tudom kialakítani a bizalmat azzal, aki hozzám fordul, s megteremteni neki egy olyan közeget, amelyben bátran megnyílhat. Ezáltal a segítségnyújtás is könnyebb. Minden nap tanulom és tanítom: „ami most van, az átmeneti!”

Egy idézet, gondolat, ami inspirál az életben, illetve ami legutóbb szöget ütött a fejedben /”életfilozófiád”/?

Mivel nem tudok választani közülük, leírom mindhármat_

- Amikor gyermekedre nézel, gondolj erre: nincs olyan, hogy „túl sok szeretet“.

- Ha az jár a fejedben, hogy a gyermeknevelés nehéz, kimerítő és bonyolult: akkor igenis jól csinálod!

- Egy másfajta világot keresel. Ne keresd. Teremtsd meg!

A nőci, ha eleven logója

Nevezd meg kérlek a három legmeghatározóbb tulajdonságod, aminek a sikeredet/életed alakulását köszönheted!

Hála azért, ami megadatik. Hit. Mások megbecsülése.

Magadban mit értékelsz leginkább, illetve szeretsz legkevésbé?

Leginkább a segítőkészséget, amit mások nyitottan és bizalommal fogadnak. Legkevésbé pedig azt, hogy sokszor elkésem, amin igyekszem javítani. :-) Lányaim olykor határozottan megcsapolják az energiakészletemet. Ennek eredménye a szétszórtságom.

Másokban mit értékelsz leginkább, illetve szeretsz legkevésbé?

Becsülöm azokat, akik mernek szívből jövő döntéseket hozni, a külvilág logikusnak hitt elvárásaitól függetlenül. Rossz érzést kelt bennem, amikor valaki nem becsüli, nem értékeli, becsmérli a másik ember munkáját. Negatív véleményt alkot úgy, hogy nem tudja, mi van a színfalak mögött. Nem látja a tenni akarást, a sok energiát, a tudást, a munka pozitív hozadékát. Csak ítél.

Ha valaki tanácsot kérne tőled, mi kell ahhoz, hogy „eleven“ (= erős, ügyes, talpraesett stb.) legyen, mit tanácsolnál?

Álmodd meg, dolgozz keményen, tedd bele a szíved, ne sajnáld rá az időd, s ne akarj zsebre tett kézzel felballagni a létrán.

(szt/hrn)