Eleven nőcik (interjúk) – Tóth Helen: "Nem vagyok már annyira polgárpukkasztó és szemtelen, mert már nincs szükségem rá"

December első két hetében volt megtekinthető "A nőci, ha eleven" című jótékony célú kiállítás a dunaszerdahelyi Buena kávézóban Horváth Reni (Horen) fotográfus varázslatos őszi portréiból. A kiállított fotókon 29 "eleven nőci" szerepelt a tágabb régiónkból, akikkel egy-egy interjú is készült, melyek közül naponta egyet közlünk a Paraméteren. A hölgyek mindegyike ugyanazokat a kérdéseket kapta, rajtuk múlt, milyen terjedelemben válaszolnak. Az interjúsorozattal várhatóan január első hetében érünk a sor végére. A sorozat huszonegyedik részében következzék Tóth Helen, festőművész. Olvassák szeretettel! (21.)

Eleven nőcik (interjúk) – Tóth Helen: "Nem vagyok már annyira polgárpukkasztó és szemtelen, mert már nincs szükségem rá"
Tóth Helen (Fotó: Horen)
A kiállításon szereplő hölgyek (a listát fokozatosan kattintható linkekkel töltjük fel): 
 
Horváth Reni – Antal Ágota, Babos KittiBartalos Tóth IvetaBertók Tóth KatalinBokor RékaBugár Anna, Dékány Nikolett, Dudás Viktória, Durica Kati (interjú nélkül), Gasparik Kriszta MajaGál Mislay EnikőIgari Annamária, Kiss Kósa AnnamáriaKiss Limpár Éva, Kurucz KlaudiaMészáros Krisztina, Molnár Karácsony EmőkeMórocz MagdolnaNagy TímeaPápay AnnamáriaPukkai JuditRencés Kovács JuliannaŠtefkovič Patasi ÁgiSzarka ZsuzsannaTakács Noémi, Tóth Helen, Tóth Tünde, Varga LíviaVolner Nagy Melinda.

TÓTH HELEN
 
Festőművész / Dunaszerdahely
 
Itt keresd:
 
Web: www.helentoth.com

Kapcsolódó cikk:
 
Ragyogó tekintetű gyermekek, nehéz sorsú családok részesültek a dunaszerdahelyi nőcis kiállítás melletti gyűjtésből

Ha egyetlen bővített, de tömör mondatban kellene bemutatnod, ki vagy és mivel foglalkozol, az hogy hangzana?

Helen vagyok és festek, azaz a művészet az, aminek az életem, az energiám, a gondolataim, az időm szentelem.

Tevékenységedet, szívügyedet illetően mire vagy a legbüszkébb és mit szeretsz benne legjobban?

Talán arra, hogy sikerült kitartanom a vasakaratom segítségével a művészetem mellett, ugyanis a kérdőjelek nem csak a külső világból érkeztek, hanem magamból is, pokoli harcok és tüzek dúltak idáig, viszont sosem volt semmi elég erős ahhoz, hogy legyűrje az alapösztönt és a stabil szikrát – tehát ez az, amit szeretek benne a legjobban, hogy mindig számíthatok a saját kicsi világomra.

Kérlek, írj le egy, a tevékenységedhez kötődő konkrét kedves szituációt/történetet!

Imádtam az egyik, 2015-ös kiállításomon kialakult atmoszférát – része volt egy általam készített installáció, telis-tele szobanövényekkel, vászonjaimból varrott párnákkal – mint egy kis pihenő oázis, ahol nem egy összeszokott banda, hanem tehetséges zenészek spontán csapata játszott experimentális muzsikát.

Jó érzés volt, hogy rám áldozták idejüket, és egy hullámhosszon volt mindenki. Ez egy volt az olyasfajta ritka események közül, amelyeket sikerül ilyen balzsamosra összehozni az életben.

Ki az az inspiráló személy vagy melyik az az esemény, aki/ami erre a pályára terelt?

Nem igazán volt se személy, sem esemény, inkább úgy mondanám: ez volt a védőbástyám, az a kicsi, pici féltve őrzött valami, amelynek segítségével hihet(t)em, hogy a létezésemnek értelme és célja van.

Említs olyan tényezőket, amiktől a kezdetek után, egy folyamat végén az lettél, aki ma vagy! 

Huh... Hát, több olyan „magasabb” beosztású személyhez, művészhez, tanárhoz volt pubertáskoromban szerencsém, akik már a csírájában el akarták fojtani a munkásságom, viszont mivel én elég dacos természetű vagyok, még inkább csak fortyogott bennem a vulkán, és még inkább erősödött bennem az, hogy „majd-én-nektek-megmutatom“.

Szóval mindig nagyon intenzív volt az utam, egyrészt amiatt is, hogy nekem ez mindig „élet-halál” kérdése volt, és teljes ráhatással volt, van az életemre. Ha például nem úgy sikerül valami a festményen, akkor addig hordozom a fejemben a problémát, amíg meg nem oldom, azaz olyankor frusztráltabb vagyok a környezetemben. :-)

De ugye, a kemény pofonok mellé, amelyeket említettem, hozzátartozik válaszomhoz az a rengeteg jó is, az a rengeteg értékes professzor, kolléga, kiállítás, tapasztalat, a testvérem, a vérfarkas ebem, az írás, a roxforti mágia, az éjjeli Sigur Rós és a körbe-körbe hallgatott három szám a Colorstartól, melyek segítettek stabilabban lépkedni a legnehezebb korszakomban, tehát kismillió dolog, amely ide, és csakis ide vezetett, ahol és aki most vagyok. 

Hogyan tekintesz ma a kezdő, évekkel ezelőtti önmagadra, mi az, amiben leginkább megváltoztál mostanra? 

Nem vagyok már annyira polgárpukkasztó és szemtelen, mert már nincs szükségem rá. Viszont a szemtelenség áttranszformálódott egy másfajta magasabb verziójába, azt sosem növöm ki.

Tehát, miután kiharcoltam a kiharcolnivalókat, most már nyugodtabb vagyok, a festészetben is, azaz olyan viszonylatban nyugodtabb, hogy már nem festek döglött, felakasztott, kitömött madarakat előbújva olyan helyekről, amelyeket már le sem merek írni. A témáim is elmélyültek, elsőrendűen nem célom már a sokkolás, sem tematikailag, sem vizuálisan, hanem már egy egész filozófiáját dolgoztam ki erdőim jelentőségének, és sikerült megtalálnom a saját festészetbeli „kézjegyemet“. A félévente történő alkotói krízisek és kiégés alappillérei az alkotás folyamatának, de szükségesek, hogy friss, letisztult és új energiával folytassam a körforgást.

A kiállítás megnyitójakor készített videónk:

Egy idézet, ami inspirál az életben, illetve ami legutóbb szöget ütött a fejedben /”életfilozófiád”/?

“Ľudia, čo sa smiali a vraveli, že o Prírode sa všetko vie a že Prírodu neovláda duch, nikdy neboli v horách počas jarnej búrky. Keď Príroda privádza na svet jar, tak sa do toho vloží, trhá horstvá ako rodiaca žena zviera posteľné prikrývky. Prejde každou vetvičkou každého kra a stromu a len čo ich prehmatká svojimi veternými prstami, očistí ich od všetkého, čo je slabé.” Forrest Carter.: Malý strom.

Na meg a kedvenc dalom szövegei éjjel-nappal a fejemben járnak. Most épp az „I will walk with my hands bound, I will walk with my face blood... into your gardeeeeen mhhhmm....“ (Pearl Jam). 

Nagy összeköttetésben van a zene ugyanis a képeimmel, mert sokszor adok olyan nevet a képnek, amely az épp olvasott könyvemből, vagy épp rongyosra hallgatott dalból származik, mert tökéletesen szoktak passzolni = mert ugye, azt mondják, az vagy, amit eszel, de én még hozzátenném, hogy az is vagy, amit hallgatsz, olvasol. 

Nevezd meg, kérlek, a három legmeghatározóbb tulajdonságod, aminek a sikeredet/életed alakulását köszönheted!

Dacosság, tanulásvágy és szerénység (alázat) kéz a kézben a nagyra törőséggel.

Magadban mit értékelsz leginkább, illetve szeretsz legkevésbé?

A szarkasztikus humoromat – amire nem mindig és minden esetben vevő valaki, és sokszor nem megfelelően használom... :-) (de az ugye. nem az én problémám). Nem szeretem, hogy állandóan betegségig túlvállalom magam (fontos a magnézuimpótlás!... :-) ), annak ellenére, hogy egyre többet gyakorlom a "nem"-et. Valamit azért kell elutasítani, hogy helyet biztosítsunk más igenre. 

Másokban mit értékelsz leginkább, illetve legkevésbé?

Ismét a humort, ahogy a személyiség jegyeként, úgy a művészetben. A legkevésbé? A gonoszságot. Azzal nem tudok megbékélni.

Említs 3 olyan szlovákiai magyar nőt, akit te a saját értékrended szerint nagyra tartasz!

Molnár Ilona igazgatónőt említeném, mert egy szuperasszony, továbbá Veronikát, a nővéremet (kinek, vezetékneve azonos az enyémmel), mert sehol nem lennék nélküle és Bokor Réka dalai nélkül sem született volna meg pár kép! :-)

Szerinted mit kéne szem előtt tartania más nőknek ahhoz, hogy ilyen „elevenek” legyenek, mint te? :-)

Jobban kell őrizniük és óvniuk a szikrát, ami bennük pislákol, és aztán szemrebbenés nélkül kiereszteniük az építő tűzvihart.

(SzT)