Eleven nőcik (interjúk) – Tóth Erika: "Csupa őszinte emberrel dolgozhatok, vagyis gyerekekkel"
Egy évvel ezelőtt egy jótékonysági célú kiállítással vette kezdetét A nőci, ha eleven című interjú- és fotósorozat, mely során a kezdeményezővel, Horváth Reni (Horen) fotóssal együtt összesen 30 nőt mutattunk be. Mivel a sorozat nagy sikernek örvendett, most folytatjuk, így az elkövetkezendő hetekben, hónapokban újabb "eleven nőciket" ismerhettek meg. Sokan közülük közösségükben, vagy épp szűkebb-tágabb régiónkban már ismertek, de most talán egy újabb oldalukat mutatják meg. Ahogy a tavalyi, úgy a most induló sorozatunk is a teljesség igénye nélkül készült. A hölgyek mindegyike ugyanazokat a kérdéseket kapta, rajtuk múlt, milyen terjedelemben válaszolnak. Aktuális sorozatunk negyedik részében lássuk és olvassuk a Pinkekarcsán élő pedagógust (Nyitnikék projekt, Minority Kids, NewEDU PT), Tóth Erikát.
A nőci, ha eleven sorozatban eddig szerepelt hölgyek:
Horváth Reni (kezdeményező) – Antal Ágota, Babos Kitti, Bartalos Tóth Iveta, Bertók Tóth Katalin, Bíró Bea, Bokor Réka, Bugár Anna, Dékány Nikolett, Dobos Bacu, Dudás Viktória, Durica Kati (interjú nélkül), Gasparik Kriszta Maja, Gál Mislay Enikő, Hodossy Katalin, Horváth Melani, Igari Annamária, Kacz Éva, Kiss Kósa Annamária, Kiss Limpár Éva, Kurucz Klaudia, Lantos Borbély Katica, Mészáros Krisztina, Molnár Karácsony Emőke, Mórocz Magdolna, Nagy Szilas Ildikó, Nagy Tímea, Norina Hella, Ollé Kulcsár Gabi, Pálfy Ella, Pápay Annamária, Pukkai Judit, Rencés Kovács Julianna, Récsei Noémi, Štefkovič Patasi Ági, Szarka Zsuzsanna, Takács Noémi, Tóth Erika, Tóth Helen, Tóth Tünde, Varga Lívia, Virág Anita, Volner Nagy Melinda.
TÓTH ERIKA
Anya (43), pedagógus, a Nyitnikék projekt vezetője, a Minority Kids munkatársa, NewEDU PT elnöke – Pinkekarcsa
Gyerekekkel, neveléssel, pedagógiával kapcsolatos írásaim a Katedrában, a Vasárnapban, a Minority Kids és a Mert nőnek lenni jó portálokon jelentek meg. Iskolakezdés, integráció, alternatív oktatás témakörében négy fórumot szerveztem az idén Dunaszerdahelyen, melyre kiváló szakembereket hívtam előadni. Legutóbb L. Ritók Nóra tartott beszámolót az Igazgyöngy Alapítvány munkájáról. A beszélgetőesteken, a fórumokon, vagy akár egyetemi előadáson, az írásaimban, a katedrán, a mindennapi életben igyekszem mindig ugyanazt és őszintén közvetíteni, ami a Minority Kids jelmondatává is vált: a gyermek érték.
Ha egyetlen bővített, de tömör mondatban kellene bemutatnod, ki vagy, és mivel foglalkozol, az hogy hangzana?
Folyamatosan tanuló, kíváncsi, a hivatásomban új utakat, alternatívákat kereső ember. A megszokást és rutint igyekszem tudatosan kerülni, mert szerintem pedagógusként, egy állandóan változó, felgyorsult világban erre kiemelt figyelmet kell fordítanunk. Természetesen ez nem zárja ki az értékekhez, hagyományokhoz való ragaszkodást. Nem tartom magam sem szuperanyának (ilyen interjút is készítettek velem, az első mondatban ezt kikértem magamnak), sem jó tanárnak. Mindkettőnél az „elég jó“ jelzővel is beérném néha. Leginkább csak próbálkozom a neveléssel.
Tevékenységedet, szívügyedet illetően mire vagy a legbüszkébb?
Talán arra, hogy szakmailag méltatlan helyzetekből felálltam, és mertem változtatni, akár többször is. Arra szintén büszke vagyok, hogy az idő múlásával egyre inkább meg tudom és merem fogalmazni, hogy mi az, amit másképp gondolok. Szélesebb nyilvánosság előtt is. Büszkeséggel tölt el gyermekeim sikere, a sajátjaimé, az osztályomba járóké, a Nyitnikék-foglalkozásokon részt vevőké. Mindent überel az, ha a tanulást élvezik, élményhez jutnak, örömmel dolgoznak. A Nyitnikék-foglalkozások sem az iskola-előkészítésről szólnak, inkább az együtt tanulásról, alkotásról, a játékos készségfejlesztésről.
Egy attitűdöt szeretnék közvetíteni, hogy maga a tanulás egy jó dolog. Igazi csoda.
Tevékenységedben, szívügyedben mit szeretsz a legjobban és legkevésbé?
Szeretem, hogy csupa őszinte emberrel dolgozhatok, vagyis gyerekekkel, velük minden egyszerű. Óriási erőt ad az is, hogy az utóbbi években több olyan emberrel sikerült megismerkednem, akik szintén mernek másképp gondolkozni.
Az őszinte kritikát nagyra tartom, ha szemtől-szembe meg tudják fogalmazni. A mit, hogyan nem lehet kifogásokat is meg tudom érteni, ha vessző van a végén és egy másik alternatíva. Az üres okoskodást, frázispufogtatást viszont nehezen viselem, ahogy a kamélon-effektust is.
Kérlek, írj le egy, a tevékenységedhez kötődő konkrét kedves/emlékezetes szituációt/történetet!
Egyet? Rengeteg van, mind kedves a szívemnek. A legutóbbi kis szösszenettel talán rá tudok világítani, mennyit kapok a gyerekektől. Egy nehéz időszakban, rengeteg probléma, kérdés cikázott a fejemben az egyik délutáni foglalkozás előtt. Megráztam magam, félretettem, mert kezdődött az óra. Játszottunk, beszélgettünk, majd az asztalhoz ültek a gyerekek különböző feladatokat megoldani. A végén kiszínezték a képet, nagyon jó hangulatban, csacsogtak, dúdolásztak, amit kimondottan szeretek, mert ez jelzi, hogy teljesen elengedték magukat.
Egyszer csak elkezdték énekelni az Én ott leszek, mikor feladnád...c. dalt. Teljesen elképedtem, ugyanis napok óta ez a dal csengett a fülemben, egy élvonalbeli iskolaigazgató ismerősöm lemondása kapcsán, amely csak aláhúzta számomra, hogy a rendszer haldoklik. Mikor ezt énekelték, megkönnyeztem. Mintha csak megérezték volna, mire van akkor, abban a pillanatban szükségem.
Ki az az inspiráló személy vagy melyik az az esemény, aki/ami erre a pályára terelt?
Mióta az eszemet tudom, tanító néni akartam lenni. Óvodás koromban a macikat, babákat körbeültettem és tanítottam őket. Ötödikben anyukám kezembe adta a Jane Eyre-t. A regény óriási hatással volt rám, fogalmam sincs, hányszor olvastam végig. Aztán volt egy vargabetű az életemben, mivel a szüleim nem szerették volna, ha gimnáziumban tanulok tovább (1989-ben, a változások idején ez talán érthető volt), ezért mezőgazdasági középiskolába jelentkeztem. Ott is az irodalom, történelem érdekelt.
Egyszer, néhai osztályfőnököm, Dakó tanár úr meglebegtette az egyik dolgozatomat irodalomból (Szabó Magdáról írtam, de nem a tananyagot, hanem a Katalin utcát elemezve mutattam be az adott korszakot), hogy ezt átviszi a gimnáziumba, ott sem írnak ilyet.
Iskolaújságot is szerkesztettünk, és az igazgató úr lehívatott, s megkérdezte, érdekel-e az újságírói szak. Érdekelt volna, de a lehetőségeim korlátozottak voltak. A középiskola után az agrártudományi egyetemen folytattam tanulmányaimat két évig. Azt megszakítva, megvalósítva gyermekkori álmomat, váltottam. Azóta is tanulom a tanítás művészetét.
Említs olyan tényezőket, amiktől a kezdetek után, egy folyamat végén az lettél, aki ma vagy!
Huszonegy éve kezdtem tanítani, rengeteg elképzeléssel, ambícióval. Az új dogokra nyitott voltam, próbáltam beépíteni a mindennapokba. Vekerdy Tamás könyveit többször is elolvastam, de mindig találok benne valami újat. Volt egy olyan gondolata, hogy az elsős tanítónak egy időre vissza kellene mennie az óvodába, hogy megtanuljon újra játszani. Ezzel teljesen azonosulva, mikor lehetőségem nyílt, kipróbáltam az óvodai munkát is. Sokat tanultam belőle, rengeteg tapasztalatra tettem szert, és megerősítette a feltevésem, hogy a nagycsoportos óvodások és az első osztályosok között minimális a különbség.
Az első osztályt kell az óvodához hasonlóvá alakítani, hogy a gyerekek első benyomása az iskoláról jó legyen. A gyerekközpontú iskolák szlogenjein ma már csak mosolygok. Mitől is jó egy iskola, osztály, közösség? Egyszerű a válasz. A gyerekek szeretnek oda járni.
A nőci, ha eleven logója
Hogyan tekintesz ma a kezdő, évekkel ezelőtti önmagadra, mi az, amiben leginkább megváltoztál mostanra?
Sokkal határozottabban kiállok a véleményem mellett. A felesleges vitákra viszont nem pazarolom az időt. Az alapvető normák betartása, a kölcsönös tisztelet megadása a véleménykülönbségek esetén is magától érthető a számomra. A kioktatást, lekezelést nem tartom módszernek, semmilyen körülmények között sem.
Egy idézet, gondolat, ami inspirál az életben, illetve ami legutóbb szöget ütött a fejedben /”életfilozófiád”/?
"Jól csak a szívével lát az ember. Ami igazán lényeges, az a szemnek láthatatlan."
Nevezd meg kérlek a három legmeghatározóbb tulajdonságod, aminek a sikeredet/életed alakulását köszönheted!
Elszántság, kitartás, következetesség. Mindezek felett pedig a hitem Istenben, mely a nehézségeken mindig átsegített.
Az önmegvalósítás nem lehet életcél, úgy gondolom, ettől az ember lényegesen több.
Magadban mit értékelsz leginkább, illetve szeretsz legkevésbé?
Az őszinteséget, egyenességet nagyra tartom, még ha nem is kifizetődő. A másik oldalon viszont nem szeretem, hogy pont ezért nincs pókerarcom. Többször megkaptam már, minden leolvasható róla.
Másokban mit értékelsz leginkább, illetve szeretsz legkevésbé?
Őszinteséget, kreativitást, kedvességet.
Hamisságot, arroganciát, szakmaiatlanságot.
Említs 3 olyan szlovákiai magyar nőt, akit te a saját értékrended szerint nagyra tartasz!
Hrbácsek-Noszek Magdaléna, főiskola tanár, akinek szakmai munkássága, profizmusa példaértékű.
Papp Andrea, a Szepsi Alapiskola volt igazgatónője, aki az általa vezetett specifikus intézményben innovatív módszereket vezetett be, így segítve a szociálisan hátrányos helyzetű tanulók felzárkóztatását.
A Minority Kids csapata, mely kiváló hölgyekből (és egy férfiból) álló szakértői gárda.
Ha valaki tanácsot kérne tőled, mi kell ahhoz, hogy „eleven“ (= erős, ügyes, talpraesett stb.) legyen, mit tanácsolnál?
Legyen önmaga, önazonos, merjen a saját értékrendje szerint élni, dolgozni! Amit megálmodott, azt mindenképp valósítsa meg! Akár az árral szemben is.
(szt, hrn)