Eleven nőcik (interjúk) – Mészáros Krisztina: "A Mert nőnek lenni jó az indulása pillanatától ajándék nekem"

December első két hetében volt megtekinthető "A nőci, ha eleven" című jótékony célú kiállítás a dunaszerdahelyi Buena kávézóban Horváth Reni (Horen) fotográfus varázslatos őszi portréiból. A kiállított fotókon 29 "eleven nőci" szerepelt a tágabb régiónkból, akikkel egy-egy interjú is készült, melyek közül naponta egyet közlünk a Paraméteren. A hölgyek mindegyike ugyanazokat a kérdéseket kapta, rajtuk múlt, milyen terjedelemben válaszolnak. Az interjúsorozattal várhatóan január első hetében érünk a sor végére. A sorozat huszadik részében következzék Mészáros Krisztina, a Mert nőnek lenni jó közösség eseményeinek egyik szervezője. Olvassák szeretettel! (20.)

Eleven nőcik (interjúk) – Mészáros Krisztina: "A Mert nőnek lenni jó az indulása pillanatától ajándék nekem"
Mészáros Krisztina (Fotók: Horen)
A kiállításon szereplő hölgyek (a listát fokozatosan kattintható linkekkel töltjük fel): 
 
Horváth Reni – Antal Ágota, Babos KittiBartalos Tóth IvetaBertók Tóth KatalinBokor RékaBugár Anna, Dékány Nikolett, Dudás Viktória, Durica Kati (interjú nélkül), Gasparik Kriszta MajaGál Mislay EnikőIgari Annamária, Kiss Kósa AnnamáriaKiss Limpár Éva, Kurucz Klaudia, Mészáros Krisztina, Molnár Karácsony EmőkeMórocz MagdolnaNagy TímeaPápay AnnamáriaPukkai JuditRencés Kovács JuliannaŠtefkovič Patasi ÁgiSzarka ZsuzsannaTakács Noémi, Tóth Helen, Tóth Tünde, Varga LíviaVolner Nagy Melinda.

MÉSZÁROS KRISZTINA
 
Rádiós műsorvezető, tanár, kommunikációs tréner, a Mert nőnek lenni jó polgári társulás társalapítója / Baka
 
Itt keresd:
 
Web: www.mertnoneklennijo.com
Facebook: Mert nőnek lenni jó / Szerető fegyelmezés Mészáros Krisztinával
Instagram/YouTube: Mert nőnek lenni jó 

Kapcsolódó cikk:
 
Ragyogó tekintetű gyermekek, nehéz sorsú családok részesültek a dunaszerdahelyi nőcis kiállítás melletti gyűjtésből

Ha egyetlen bővített, de tömör mondatban kellene bemutatnod, ki vagy és mivel foglalkozol, az hogy hangzana?

Állandó tanulási vágyban és alakulásban változó Nő, anya, gyermek, tanár, barát.

Tevékenységedet, szívügyedet illetően mire vagy a legbüszkébb, és mit szeretsz benne legjobban?

A Mert nőnek lenni jó az indulása pillanatától ajándék nekem. Abban az időszakban, amikor önmagam helyét kerestem a saját létemben, kezdtem el szervezni a szemináriumot. Minden, ami az elmúlt négy és fél évben beteljesült, kiteljesedett, elindult a legbelsőbb álmaim megtestesülése.

Leginkább a mellettünk kitartó, alakuló és fejlődő női közösség erejére vagyok a legbüszkébb, és azzal szeretek szembesülni, ahogy a csajok erőt gyűjtenek, változnak egymásba kapaszkodva.

Kérlek, írj le egy, a tevékenységedhez kötődő konkrét kedves szituációt/történetet!

Talán most a legerősebb élményként a közösen írt könyvünk bemutatója, a 8. Mert nőnek lenni jó katarzisa dolgozik bennem. Benes Tarr Csilla felolvasta az egyik írásom, Ivetáé után, és ezt hallgatta a jelenlévő több mint száz nő mellett az édesanyám és a nővérem is. A nővérem, Vera arcát láttam csak, de tisztán éreztem, mennyire büszkék rám, mindketten. Vagy az is nagyon mély hálával töltött el, amikor a kislányom, Csenge beállt a Szarka Zsuzsa ruháit bemutató modellek közé, a kérésemre. Bár számára ez a szerep nem természetes, végül ragyogott és láttam, önmagára is nagyon büszke. Anyaként és szervezőként is csodálattal bámultam őt, ő kapta a legnagyobb tapsot.

Ki az az inspiráló személy vagy melyik az az esemény, aki/ami erre a pályára terelt?

Ebben az egészben Bartalos Tóth Iveta a legerősebb inspiráló tényező, aki a társam a Mert nőnek lenni jó projektben. Inspirál a nővérem, a barátnőm, a kedvesem és természetesen a gyermekeim.

Említs olyan tényezőket, amiktől a kezdetek után, egy folyamat végén az lettél, aki ma vagy!

Az unokatestvérem néhány éve azt kérdezte, mikor fogadod már el, hogy te nem az az ember vagy, akinek a mérsékelt, biztonságos középutat teremtették. Ezt gyermekkorom óta éreztem, hogy nem tudok (bár nagyon akarok) egyfajta sablonba tartozni.

Idővel megtanultam, hogyan kell a mindenkinek megfelelő viselkedési, magatartásbeli, családi normáknak megfelelni, és sokáig magamra erőltettem, mert elfogadtam, hogy ennek az életformának vannak előnyei, például a kényelem, a kiszámíthatóság. Amikor kimozdultam, elhagytam a komfortzónám, tárult ki előttem a mélyebb, igazi énem, és kezdtem a saját utamon keresztül önmagamra hangolódni. Az az időszak maradandó, meghatározott, és ekkor hoztam létre a Mert nőnek lenni jót. Emellett nagyon fájdalmas korszakot is zár magába, mert soha nem veszítettem annyi, számomra fontos embert, mint akkor. Mindennek ára van.

Hogyan tekintesz ma a kezdő, évekkel ezelőtti önmagadra, mi az, amiben leginkább megváltoztál mostanra?

Még mélyebb alázatot érzek a munkám, a tevékenységem iránt, és talán egyre tudatosabban kezelem a mintakövetés erejét és súlyát.

Egy idézet, ami inspirál az életben, illetve ami legutóbb szöget ütött a fejedben /”életfilozófiád”/?

Weöres Sándor: „Egyetlen ismeret van, a többi csak toldás: Alattad a föld, fölötted az ég, benned a létra.”

Nevezd meg kérlek a három legmeghatározóbb tulajdonságod, aminek a sikeredet/életed alakulását köszönheted!

Vállalom a tetteim következményeit, akarok fejlődni, szeretem és vágyom a változásra, a fejlődésre.

A kiállítás megnyitójakor készített videónk:

Magadban mit értékelsz leginkább, illetve szeretsz legkevésbé?

Ítélet- és címkementesen próbálom látni magamat és másokat. Tanulom ezt. Mára a hibákat tanulási lehetőségnek tartom, és rendkívül könnyen el tudom fogadni, hogy az emberek szabad akarattal rendelkeznek.

Hogy ez milyen minőség, jó vagy rossz, folyamatosan alakul bennem.

Másokban mit értékelsz leginkább, illetve legkevésbé?

Szeretek bölcs emberek társaságában lenni. Az, ami nagyon fáraszt, az egók harca.

Említs 3 olyan szlovákiai magyar nőt, akit te a saját értékrended szerint nagyra tartasz!

Sokan vannak, mind másért, talán aki  most eszembe jut: 

Bolemant Éva, író, coach, anya, a Pozsonyi Kifli társalapítója

Bárczi Zsófia, a Nyitrai Konstantin Filozófus Egyetem Közép-Európai Tanulmányok Karának dékánja, író

Berky Angelika, a Szlovákiai Magyar Pedagógusok Szövetsége égisze alatt működő Országos Óvodapedagógiai Társulás elnöke, a Cseperedő program koordinátora, óvónő

Szerinted mit kéne szem előtt tartania más nőknek ahhoz, hogy ilyen „elevenek” legyenek, mint te? :-)

Senki se akarjon olyan lenni, mint én. Legyen mindenki önmaga. Keresse meg és szeresse azt, aki ő most, dolgozzon önmagán és gondolja át, ki szeretne lenni a jövőben.

Legyen bátorságunk valami mást, újat csinálni, amely belülről, a legmélyebb énünkből fakad! S ha megy, ha működik, a saját tempónkban, személyiségünknek megfelelően haladni fogunk a cél felé.

(SzT)