Eleven nőcik (interjúk) – Kacz Éva: "A szerencse nem jön magától, a szerencsére fel kell készülni!"

Egy évvel ezelőtt egy jótékonysági célú kiállítással vette kezdetét A nőci, ha eleven című interjú- és fotósorozat, mely során a kezdeményezővel, Horváth Reni (Horen) fotóssal együtt összesen 30 nőt mutattunk be. Mivel a sorozat nagy sikernek örvendett, most folytatjuk, így az elkövetkezendő hetekben, hónapokban újabb "eleven nőciket" ismerhettek meg. Sokan közülük közösségükben, vagy épp szűkebb-tágabb régiónkban már ismertek, de most talán egy újabb oldalukat mutatják meg. Ahogy a tavalyi, úgy a most induló sorozatunk is a teljesség igénye nélkül készült. A hölgyek mindegyike ugyanazokat a kérdéseket kapta, rajtuk múlt, milyen terjedelemben válaszolnak. Aktuális sorozatunk hetedik részében lássuk és olvassuk a nádszegi polgármestert, Kacz Évát.

Eleven nőcik (interjúk) – Kacz Éva: "A szerencse nem jön magától, a szerencsére fel kell készülni!"
Kacz Éva (Fotók: Horen)
A nőci, ha eleven sorozatban eddig szerepelt hölgyek: 
 
Horváth Reni (kezdeményező) – Antal ÁgotaBabos KittiBartalos Tóth IvetaBertók Tóth KatalinBíró BeaBokor RékaBugár AnnaDékány NikolettDobos BacuDudás Viktória, Durica Kati (interjú nélkül), Gasparik Kriszta MajaGál Mislay Enikő, Hodossy KatalinHorváth MelaniIgari AnnamáriaKacz ÉvaKiss Kósa AnnamáriaKiss Limpár ÉvaKurucz KlaudiaLantos Borbély KaticaMészáros KrisztinaMolnár Karácsony EmőkeMórocz MagdolnaNagy Szilas IldikóNagy TímeaNorina HellaOllé Kulcsár GabiPálfy EllaPápay AnnamáriaPukkai JuditRencés Kovács JuliannaRécsei NoémiŠtefkovič Patasi ÁgiSzarka ZsuzsannaTakács NoémiTóth ErikaTóth HelenTóth TündeVarga LíviaVirág AnitaVolner Nagy Melinda.

KACZ ÉVA
 
Polgármester, a Nádos néptánccsoport vezetője, 39 éves - Nádszeg
 
Itt keresd:
 
Nádszegi Községi Hivatal
Facebook: Eva Frayová Kaczová

Ha egyetlen bővített, de tömör mondatban kellene bemutatnod, ki vagy, és mivel foglalkozol, az hogy hangzana?

Kacz Éva vagyok, Nádszeg község polgármestere, feleség, édesanya, lánygyermek, a Nádos néptánccsoport vezetője. Hiszek az isteni gondviselésben, a kitartó, kemény munkában és abban, hogy nincsenek véletlenek!

Tevékenységedet, szívügyedet illetően mire vagy a legbüszkébb?

A polgármesteri teendőimben új vagyok, ezért a szakmaiságomról többet elmond a 15 év, amit az oktatásügyi minisztérium honosítási részlegén töltöttem. 2004-től, vagyis Szlovákia uniós csatlakozásától ott dolgoztam, számtalan törvény és más jogszabály alkotója voltam, annak ellenére, hogy végzettségemet tekintve nem ügyvéd, hanem tanár vagyok. Számos kétoldalú egyezményt készítettem elő, többet a legmagasabb állami gépezet bevonásával. Bosznia-Hercegovinában egy uniós csatlakozási projektben vettem részt, ami nagyon sokat adott szakmailag és emberileg is. Abban a régióban még mindig nagyon frissek a délszláv háború nyomai, még fortyognak a felszín alatt az indulatok. Másfél évig szinte két munkaviszonyom volt, ugyanúgy kellett teljesíteni itthon és Szarajevóban is. Nehéz volt, sok felkészülést igényelt, de nagyon sokat tanultam belőle.

Legnagyobb szakmai sikeremnek mégis azt tartom, hogy 2016-ban, mikor az UNICEF világszintű egyezményt készült elfogadni a diplomahonosításról, beválasztottak az előkészítőtanácsba. Vagyis a csaknem 100 világszínvonalú szakember között a 8 európai szakember egyike lehettem. Ez csaknem 12 év kemény munkájának eredménye volt nemzetközi és hazai fórumon egyaránt.

Most pedig arra vagyok a legbüszkébb, hogy a nádszegiek bizalmat szavaztak nekem az utolsó önkormányzati választásokon, hiszen ahogy a mondás tartja, otthon senki sem lehet próféta. Nagyon örülök neki, hogy Nádszegen ez most nem volt igaz és lehetőséget kaptam, hogy most Nádszegért dolgozzam egy nagyszerű csapattal!

Tevékenységedben, szívügyedben mit szeretsz a legjobban és legkevésbé?

A minisztériumi munkakörömben elértem a maximumot, amit tudtam anélkül, hogy politikailag szerepet vállaltam volna. Ezért új kihívásokra, feladatokra vágytam. Most, polgármesterként egy egész más élethelyzetben vagyok. Ez szinte életügyelet, hiszen a nap 24 órájában bármikor történhet valami. Megterhelő és egyúttal elképesztően inspiráló is ez a munkakör!

Amit nagyon szeretek ebben a munkakörben, hogy tényleg sokszor csak rajtam múlik, hogy jobb legyen valami. Próbálok úgy közlekedni a faluban, hogy észrevegyem a hiányosságokat, hogy jobbá és kényelmesebbé válhasson az élet községünkben. Nemcsak meglátni a problémát, hanem ténylegesen tenni is érte, hogy megszűnjön! És amit a legkevésbé szeretek, hogy hiába látom a problémát, ha anyagi források híján vagy ilyen-olyan más okok miatt nem tudom elhárítani vagy megoldani. Frusztráló érzés ugyan, de olyan, ami folyamatosan hajt előre!

Ki az az inspiráló személy vagy melyik az az esemény, aki/ami erre a pályára terelt?

Az édesanyám és a férjem. Édesanyámnál nem konkrétan a pályáról van szó. Sokat tanultam tőle munkabírásról, a meg és fel  nem adásról. Mindig azt mondta, hogy az utódjának különbnek kell lennie nála, és mindig úgy is irányított, vezetett, hogy ez sikerüljön. Hogy ne elégedjek meg kevesebbel, ha képes vagyok többet elérni.

A férjem pedig minden kihívás előtt biztatott, támogatott. Mindig többet gondolt arról, mire vagyok képes, mint én magam és általában neki volt igaza. Az uniós bosnyák projektem előtt nagyon nagy kétségeim voltak, és ő volt az, aki meggyőzött, hogy menni fog. Életem egyik legnagyobb kalandja lett belőle!

Említs olyan tényezőket, amiktől a kezdetek után, egy folyamat végén az lettél, aki ma! 

Nem tudok egy konkrét dolgot megnevezni, hiszen az, amilyenné az ember felnőttként válik nagyban a nevelés, a  család és a barátai függvénye. Nekem óriási szerencsém volt mindegyikkel! Támogató családom van, barátaim pedig csodálatos erkölcsi iránytűim. Kisfiam örökbefogadási eljárása az élet nagy iskolája volt, elfogadásra, türelemre tanított, bár mostanra, úgy tűnik, a nevelés sokkal nehezebb.

Hogyan tekintesz ma a kezdő, évekkel ezelőtti önmagadra, mi az, amiben leginkább megváltoztál mostanra?

Alapvetően nem változtam. Ugyanúgy kétségek között őrlődöm, amikor nagy döntéseket hozok, de ugyanúgy meghozom őket. Ma már talán nagyobb biztonsággal, hiszen több olyan élettapasztalat van mögöttem, ami után azt mondhatom, hogy ugyan, mi baj történhet. De ahogy 26 évesen bevállaltam az osztályvezetést a minisztériumban, ahogy bevállaltam az UNICEF-et és Boszniát, úgy vállaltam a polgármesterséget is. Alapvetően szerintem bátran.

Továbbra is óriási alázat van bennem a feladatokkal szemben, nem szeretem alábecsülni őket, nem szeretem elsvindlizni. Ma már tudom, hogy a felkészülés nem szégyen és időpocsékolás, hanem a tárgyalópartner iránti tisztelet kifejezése, hiszen időt és energiát spórolunk azzal, ha tudjuk, miről beszélünk és mit akarunk elérni.

Egy idézet, gondolat, ami inspirál az életben, illetve ami legutóbb szöget ütött a fejedben /”életfilozófiád”/?

„Mindegy, mit csinálsz, de ha csinálsz valamit, akkor azt csináld jól!”

Ez édesanyám élettanácsa volt és próbálom, próbáltam mindig ehhez tartani magam. Mindig azt mondta, mindegy mi lesz belőled, csak csináld jól! Ne csináld fél erővel, fél gázon, mert ha nem adsz bele mindent, akkor az nem lesz jó. Ezért nem is tudtam az előző kérdésnél megválaszolni, hogy különösebben vezetett volna valamilyen pálya felé… Nem vezetett. Hagyta, hogy eldöntsem, mi szeretnék lenni, mit szeretnék csinálni, de ha eldöntöttem, akkor tartanom kellett magam hozzá, és a lehető legjobban kellett csinálnom.

Nevezd meg, kérlek, a három legmeghatározóbb tulajdonságod, aminek a sikeredet/életed alakulását köszönheted!

Kitartás, hűség, igyekezet és talán a bátorság.

A nőci, ha eleven logója

Magadban mit értékelsz leginkább, illetve szeretsz legkevésbé?

Mindent megteszek azért, hogy amit vállaltam, azt jól csináljam. Hogy lehessen rám számítani, és ne okozzak csalódást azoknak, akik bíznak bennem.

Amit nem szeretek, hogy időről időre elkap a lustaság, ami lehet, hogy csak fáradtság, de ez az adott pillanatban mindegy is, mert nem teljesítem az általam felállított normát.

Másokban mit értékelsz leginkább, illetve szeretsz legkevésbé?

Ha szemembe kapom az igazságot, az őszinteséget. Nem mindig viselem jól rögtön, de hosszú távon sokkal inkább becsülöm azt az embert, aki nem a hátam mögött húzogatja a szálakat, nem hiteget, hanem a kellemetlen dolgokkal is őszintén szembesít.

A hazugságot, a csalást a csalárdságot nagyon nehezen viselem. Ha az árnyéka feltűnik ennek, és rájövök, nagyon nehezen teszem túl magam rajta és nagyon nehezen építem újra az adott kapcsolatot. Ha egyáltalán akarom.

Említs 3 olyan szlovákiai magyar nőt, akit te a saját értékrended szerint nagyra tartasz!

Az első nő, aki az eszembe jutott, Zupko Marika, füleki fejlesztőpedagógus, aki megtestesíti számomra az elszánt magyarságtudatot, a mélyreható szakmaiságot, a család szeretetét. Ugyanezeket a dolgokat szeretem Lukovics Bea doktornőben is, aki körzeti orvos és belgyógyász, elhivatott a szakmaiságában, magyarságában, belevaló és családcentrikus hölgy. Emellett tisztelek minden nőt és felnézek minden nőre, aki  igazán „jól“ csinálja a dolgát! Ha családanya, ha igazgatónő, ha orvos, ha kozmetikus vagy varrónő. Nőként nem egyszerű helyt állni, mindig többet kell nyújtani és kevésbé becsülik meg, mint ugyanazt a teljesítményt egy férfinál.

Ha valaki tanácsot kérne tőled, mi kell ahhoz, hogy „eleven“ (= erős, ügyes, talpraesett stb.) legyen, mit tanácsolnál?

A szerencse nem jön magától,  a szerencsére fel kell készülni!

Sokan mondják, nincs szerencsém, nem volt szerencsém ebben és abban. Az én véleményem, hogy a lehetőségek csak akkor találnak meg igazán, ha fel vagyunk rá készülve. Akkor általában könnyebben vagyunk szerencsések...

(szt, hrn)