Egyre többet adnak el a cigit helyettesítő elektronikus kütyükből

2018. október 2. - 07:29 | Tech

A hagyományos dohánytermékek fogyasztásának csökkentésében jó úton haladnak a világ országai, egyre több fogy azonban a hagyományos cigarettát helyettesítő elektronikus eszközökből - közölte az Egészségügyi Világszervezet (WHO), amely ezen a héten Genfben tekinti át a 2005-ben hatályba lépett dohányzásellenes nemzetközi egyezmény megvalósulását.

Egyre többet adnak el a cigit helyettesítő elektronikus kütyükből
Fotó: TASR/AP - illusztráció

A nagy költségvetéssel rendelkező dohányipar erőfeszítéseket tesz az ellen, hogy megvalósuljanak az egyezményben foglalt célok - hívta fel a figyelmet a WHO illetékes titkárságának vezetője, Vera Luiza da Costa e Silva.

Új termékek árasztják el az utcát és a boltokat, és a gyártók marketingfogásai felkészületlenül értek sok kormányt - mondta, arra buzdítva az országokat, szálljanak szembe azokkal az állításokkal, amelyek szerint az elektronikus cigaretta különböző válfajai csökkentik a dohányzás okozta egészségkárosodást.

A 2005-ben életbe lépett egyezményt a világ csaknem összes (181) állama ratifikálta, kivéve az Egyesült Államok, Indonézia, Argentína és Svájc.

Két éve az országok felében árusítottak folyékony nikotin és más folyadékok párásítására és beszívására szolgáló elektronikus eszközöket, ezek idén már az országok 56 százalékában hozzáférhetők. Eladásuk a 2016-os 8,61 milliárd dollárról 26,8 milliárd dollárra emelkedhet az e heti tanácskozás alkalmából kiadott WHO-jelentés szerint.

Füstmentes dohányt (egyebek mellett burnótot, más néven tubákot, és nyelv alá por alakban helyezett dohányt) két éve az országok 54 százalékában forgalmaztak, jelenleg ez az arány 65 százalék. Viszonylag újnak számítanak a piacon a dohányhevítők (heatstick), amelyek nem égetik el, csak felforrósítják a dohányt, és amelyekben a dohányipar szerint kevesebb egészségkárosító anyag képződik.

Az elektronikus cigarettákra és az új dohányfélékre ugyanakkor csak az országok felében van szabályozás.

A hagyományos dohánytermékek esetében jó úton haladnak a világ országai. A repülőgépek 95 százalékán, a tömegközlekedési eszközök 87 százalékán, az éttermek 55 százalékában már tilos a dohányzás.

Az egyezményt aláíró országok csaknem háromnegyede lényegében betiltotta a dohányreklámot és -szponzorálást. Az államok 85 százalékában tilos cigarettamárkák megjelenítése a filmekben, 73 százalékukban dohányzó embert sem szabad mutatni. Az országok 60 százalékában az elárusítóhelyeken sem lehetnek szem előtt a dohánytermékek.

Ugyanakkor a célt, hogy 2025-ig 25 százalékkal csökkenjen a dohányzók száma 2010-hez képest, a jelenlegi állás szerint a közepes és magas jövedelmű országoknak csak a 10 százaléka fogja tudni teljesíteni, a szegényebb országoknak pedig legfeljebb a két százaléka.ú

(MTI)