Egyre gyorsabban terjed a koronavírusos világjárvány

2020. március 23. - 21:34 | Külföld

Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) főigazgatója szerint a koronavírusos világjárvány egyre gyorsabban terjed, de megtörhető a folyamat.

Tedrosz Adhanom Gebrejeszusz hétfőn, Genfben utalt arra, hogy a vírus immár a világ szinte minden országában jelen van. Emlékeztetett, hogy az első bizonyítottan fertőzött jelentése után 67 nappal érte el a százezret az esetszám, utána 11 nap alatt a 200 ezret, majd pedig már csak négy nap telt el, hogy 300 ezerre ugorjon a világban a járványtól fertőzöttek száma.

A WHO főigazgatója bejelentette, hogy tárgyalni fog a köszöbönálló G20-as csúcstalálkozó állam- és kormányfőivel, arra kérve őket, hogy segítsenek a járvány elleni eszközök gyártásában, kerüljék az exporttilalmat és biztosítsák az "életmentő felszerelések" tisztességes elosztását. Hozzátette, hogy utóbbiakból egyre nagyobb hiány várható a vírus terjedésének fékezésére hozott intézkedések miatt.


MTI