Ebolaveszély van megint!

2018. május 22. - 08:16 | Külföld

Megkezdődött az ebola elleni védőoltási kampány hétfőn a Kongói Demokratikus Köztársaság északnyugati tartományi központjában, hogy útját állják a járványnak, amely már a vidéki településekről a milliós városok felé közeledik.

Ebolaveszély van megint!
Fotó: TASR/AP

A kampány egy nappal azután kezdődött, hogy az egészségügyi minisztérium bejelentette, ebola fertőzésben halt meg egy nővér Bikoróban, ahol először május elején észlelték a járványt. Eddig 27 halottja van az ebolának az országban.

Oly Llunga egészségügyi miniszter tájékoztatása szerint további 49 vérzéses lázas betegről tudni, közülük 22-nél kimutatták az ebolát, 21-nél lehetséges a fertőzés, 6-nál pedig gyanítható.

A tárcavezető szólt arról is, hogy két beteg, akinél kimutatták a fertőzést, felépült, hamarosan hazatérhetnek. A kórházat olyan igazolással hagyhatták el, amely szerint meggyógyultak és már nem közvetítik a fertőzést, mert szervezetükben kialakult a betegséggel szembeni ellenanyag.

A kórokozó ennek ellenére sok esetben megmarad az ondósejtekben, ami azt jelenti, hogy a felépülés után hónapokkal még szexuális úton terjedhet a betegség.

A kéttucatnyi, oltást végző személy, köztük kongóiak, guineaiak, akik hazájukban már végeztek ilyen tevékenységet 2014-2016-ban, már Mbandaka városban van, hogy megkezdje az 540 oltás beadását - mondta a miniszter.

Öt napig tart, hogy a száz regisztrált beteget beoltsák, valamint azt a 73 egészségügyi dolgozót, aki közvetlen kapcsolatban áll majd a betegekkel és hozzátartozóikkal Mbandaka két körzetében. Az oltási kampány ezt követően foltatódik más egészségügyi körzetekben.

Mintegy 7500 védőoltás volt az országban hétfőn, további 8000 pedig az elkövetkező napokban érkezik - közölték a hatóságok.

mti/para

Címkék: ebola