Dunaszerdahely elsőként vágtázott a célba

2019. május 26. - 09:29 | Régió

Immár ötödik alkalommal vágtázott a Felvidék. A sikabonyi repülőteret ismételten belakták a lovak és lovasaik, a különféle portékákat kínáló árusok, a kisállatok.

Dunaszerdahely elsőként vágtázott a célba
Fotók: Cséfalvay Á. András - További felvételekért kattints!

Az V. Felvidéki Vágta a tavalyi évhez hasonlóan két nap is várta látogatóit. Pénteken este kulturális programmal készültek a szervezők, szimfonikus zenekari és tánckari kísérettel A víg özvegy című előadást tekinthette meg a nagyérdemű.

Szombatra egy újdonságot építettek be a programba, futóverseny zajlott. „Szerettünk volna valami pluszt adni a rendezvényhez. Kulturális programok terén, úgy gondolom, már szinte mindent kipróbáltunk, így esett a választás egy újabb sportra. A lovak számára kialakított futófelületen más sport nem engedélyezett, így a futóverseny kézenfekvőnek tűnt, megszólítottam hát a Csallóközi Maraton Klubot” – kezdte a főszervező, Bóna Erzsébet.

A Csallóközi Maraton Klub rendszeresen három futóversenyt szervezett Dunaszerdahelyen, s most negyedikként felkarolták a Felvidéki Vágta versenyét is. „Bízom benne, hogy sikerül ezzel hagyományt teremtenünk” – emelte ki Vajas Roland, a klub elnöke. Bár első ízben került sor a „Fuss a Felvidéki Vágtán” nevű versenyre, közel százan húztak futócipőt. Négy kategóriában volt lehetőség nevezni: egy, öt és tíz kilométeres távban próbálhatták ki magukat a jelentkezők, valamint gyermekfutást is szerveztek. A versenyről mindenki ajándékkal és éremmel távozott. „Több visszajelzés érkezett hozzánk, miszerint a résztvevők nagyon jól érezték magukat, ami óriási öröm a számunkra” – emelte ki az elnök.

Szombaton a délelőtti órákban a lovasok is megmérettették magukat az előfutamokban. Összesen 8 lovas ült nyeregbe, közülük Dunaszerdahely, Tallós és Nyárasd vágtázta be magát a döntőbe, melyre a késő délutáni órákban került sor.

A rajttól számítva a Dunaszerdahelyt képviselő Osztényi Zoltán vezette a sort, utána haladt Tóth René (Nyárasd) és Múcska Gergő (Tallós). Osztényi azonban esélyt sem adott arra, hogy leelőzzék őt, így a házigazda város első alkalommal kvalifikálta magát a Budapesti Nemzeti Vágtára győzelem útján.

Az eddigi években zöldkártyásként vett részt a fővárosban megrendezésre kerülő vágtán, ezúttal ezt a zöld kártyát a szervezők Egri Árpádnak adták, aki eddig az összes versenyükön részt vett, s támogatta az eseményt. Így a három első helyezett mellett Alistál, vagyis Egri Árpád is megméretteti majd magát Budapesten.

„Úgy vélem, Árpi szívvel lélekkel teszi a dolgát, megérdemli a zöldkártyát” – fűzte hozzá Bóna Erzsébet.

Osztényi Zoltán elmondta, jól sikerült a rajtolása, ami az egyik legfontosabb a versenyben. Hozzátette, nem kellett visszafognia a lovát, hiszen az bírta az ütemet. „Elöl voltam, nem kellett gondolkoznom, csak arra kellett figyelnem, hogy ne előzzön meg senki” – mondta a győztes, aki bár nem saját lovát ülte meg, összeszokni sem igazán volt idejük, mégis nagyszerűen teljesített.

A szlovák futamnak, vagyis a Csallóközi Vágtának két versenyzője volt: Sopornya és Sempte. Előbbi színeiben Horváth Pál, utóbbiéban Janka Javorová ült lóhátra. A futam izgalmasan alakult, az első két körben Horváth vezetett, majd az utolsó körben Javorovának sikerült átvennie a vezetést, s győztesként befutni a célba. Így idén Janka Javorová képviselheti Szlovákiát a Nemzetközi Vágtán.

A lovas futamok mellett egész nap színes programok várták a kicsiket és nagyokat egyaránt, mindenki megtalálhatta a kedvére való szórakozási lehetőséget.

(SzC)