Drágulnak az új rendszámtáblák, több illeték is az egekbe szökik

camera

1

Drágulnak az új rendszámtáblák, több illeték is az egekbe szökik

Fotó: TASR 

Megosztás

Nem kevés fizetnivalóval kell számolnia annak, aki azt tervezi, hogy külföldről hozat be autót, vagy újat vásárol. A közlekedésrendészeten ugyanis egyes illetékek jócskán emelkednek – számolt be róla a TV Noviny.

2024 áprilisától alaposan megérzi a pénztárcánk, ha intéznivalónk lesz a közlekedésrendészeten, ugyanis egyes illetékek bizony nem kevéssel emelkednek majd. Kezdjük az elején: egy standard rendszám már nem 16,50 euróba kerül majd, hanem 25-be – egy autóra pedig kettőre van szükség.

A pénzügyminisztérium nem módosítja a járművek bejelentésével kapcsolatos illetékeket, ugyanis azok már 2023 júliusában változtak. Az elektronikus kérvények terén viszont változások várhatók – a belügyminisztérium szerint csökkenni fognak a kedvezmények.

Jóval többet kell fizetniük azoknak az autósoknak is, akik jövő év áprilisától egyedi rendszámmal szeretnének kitűnni a tömegből. Az eddigi 331 euró helyett már 500 eurót kell majd fizetniük.

Változnak az összegek abban az esetben is, ha valaki elveszítette a rendszámát. A rendszám másolatának kiadása 66 euróról 100-ra nő.

Az autósok viszont élhetnek azzal a lehetőséggel is, hogy a már meglévő rendszámot áthelyeik más járműre, így bizonyos esetekben megspórolhatják a fent említett illetékek kifizetését.


(tvnoviny.sk)

Ministerstvo Kultúry Slovenskej RepublikyKult MINOREU Fond Regionálneho RozvojaIntegrovaný regionálny operačný program