Diéta helyett életmódváltás – a megfelelő étrendről, a tévhitekről és a koleszterincsökkentésről a dunaszerdahelyi táplálkozási tanácsadóval

Az elismert dunaszerdahelyi táplálkozási tanácsadó, PhDr. Boráros Erzsébet mostanra emberek tucatjainak segített javítani az életminőségén. Hangsúlyozza, diéták helyett az életmódváltásra szavaz, klienseinek eredményei pedig bizonyítják, hogy igenis jelentős változás érhető el a megfelelő étrend és a mozgás párosításával, nemcsak a súlyvesztés, hanem az egyes egészségügyi panaszok enyhítése terén is.

Diéta helyett életmódváltás – a megfelelő étrendről, a tévhitekről és a koleszterincsökkentésről a dunaszerdahelyi táplálkozási tanácsadóval
PhDr. Boráros Erzsébet (Fotók: Tóth Tamás - további képekért kattints!)

Milyen út vezetett odáig, míg hivatalosan is elkezdett foglalkozni a táplálkozási tanácsadással?

Már gyerekként is túlsúlyos voltam, fiatalabb koromban pedig szinte az összes diétát kipróbáltam. Természetesen találkoztam a jojó-effektussal, nem is egyszer, amivel inkább ártottam magamnak, mintsem segítettem. Majd kissé túlsúlyos serdülőként elindultam egy teljesen más irányba. Körülbelül tíz évvel ezelőtt döntöttem, amikor volt egy nagyon kellemetlen beszélgetésem. Én ugyanis jól éreztem magam a bőrömben, de be kellett látnom, hogy ha így folytatom tovább, nincsenek túl jó kilátásaim. Túlsúlyom is volt, egészségügyi problémáim is akadtak, ráadásul ha belegondoltam, hogy milyen géneket örökölhetek a szüleimtől, nagyszüleimtől, akkor megrémültem.

Ekkor kitűztem magam elé azt a célt, hogy nem szeretnék semmilyen gyógyszeres kezelést sem 40 éves korom körül, és később sem, ezért pedig bármit képes voltam megtenni.

Egészen pontosan mi mindent?

Első lépésben képezni kezdtem magam, ezzel párhuzamosan pedig tudatos életmódváltásba kezdtem. Sikerült 25 kilótól megszabadulnom, az edzőterem a második otthonom lett. Közben elvégeztem az egyetemet, szakosodtam, és így lett belőlem táplálkozási tanácsadó. Szemináriumokon, továbbképzéseken vettem részt, hogy minél inkább javíthassak az emberek életminőségén.

Általában milyen problémákkal kapcsolatban kérik a segítségét?

Eleinte elsősorban testsúlycsökkentés céljából fordultak hozzám, később azonban már például az alultápláltsággal és különféle egészségügyi problémákkal kapcsolatban is kérték a segítségem. Először csak felnőttekkel foglalkoztam, mára azonban már gyerekeknek is igyekszem szakszerű segítséget nyújtani.

Hogy néz ki maga a vizsgálat?

Az első személyes konzultáció alkalmával teljes anamnézist készítek. Érdekel a kliens állapota, méretei, napi rutinja, gyógyszeres kezelése, ha van.  Testösszetétel-mérést végzek, majd az eredmények alapján egy személyre szabott étrendet állitok össze. A kontroll során ismét mérünk (centiméterben is), és elemezzük az étrendben szereplő időpontokat, adagokat, részletesen kitérünk az észlelt hiányosságokra.

Milyen tényezőket vesz figyelembe a klienseknél az étrend felállításakor?

Elengedhetetlen, hogy ismerjem a kliens teljes egészségi állapotát. Például fontos, hogy tudjam, ha hormonális kezelés alatt áll, mert akkor valószínűleg nem tudunk a „megszokott” ütemben haladni. Figyelembe kell venni továbbá a munkaidőt, a munkakört, az ébredés és a lefekvés idejét, az edzés időpontját, ha sikerült beiktatni.  

Éppen azért, mert minden személyre szabott, könnyedén meg tudunk oldani bármilyen problémát.

Melyek azok a leggyakoribb tévhitek a kliensek részéről, amelyekkel a munkája során találkozik?

Az emberekre jellemző, hogy nagyon az ízek után mennek. Ezért szeretik a gyorsételeket, az édességeket, a rántott dolgokat, és ellenkezőleg, azt gondolják, hogy az egészséges étel nem jó ízű. A mértékletességről is gyakran megfeledkeznek. Azt gondolják, hogy a kókuszzsír vagy a chia mag akkor is egészséges, ha óriási mennyiségben fogyasztják, de ez tévhit. A cukorbevitellel kapcsolatban gyakran kérdezik, hogy milyen édesítőszerrel helyettesítsék a cukrot. Talán a legjobb „édesítő” még mindig a méz, amely vitaminokat és ásványi anyagokat is tartalmaz, de természetesen itt is fontos a mértékletesség.

Melyek azok a diéták, amelyekre a leggyakrabban szükségük van az embereknek különféle egészségügyi panaszok miatt?

Ezek a diéták a civilizációs betegségekhez kapcsolódnak, ilyen a magas vérnyomás, a 2. típusú cukorbetegség, a magas koleszterinszint.  Megemlíteném még a különböző allergiákat, illetve az étel, laktóz és hisztamín intoleranciát, valamint lisztérzékenységet. Emésztési panaszoknál, hasmenés, puffadás esetén, ha nincs szervi elváltozás, akkor a specialista általában hozzám küldi a klienst, és jómagam is javasolni szoktam, hogy mielőtt valaki eljön hozzám, vizsgáltassa ki magát szakorvosával. Ezután a jól ismert FODMAP diéta alkalmazható sikerrel.

Bizonyos enyhébb esetekben a megfelelő diéta alkalmazásával akár a gyógyszer is elhagyható?

Nem ritka, hogy a specialista hozzám irányítja a klienst súlycsökkentés céljából. Jelentősebb fogyás esetén egyébként is elengedhetetlen az orvossal történő konzultáció, hiszen a súlycsökkenés által csökken a vérnyomás is, a gyógyszeres kezelést pedig újra be kell állítani.

A napjainkban népbetegségnek számító magas koleszterinszint sokakat érint. A koleszterindiétánál melyek a legalapvetőbb tanácsok?

Az emberek gyakran megijednek, ha magas a koleszterinszintjük, gyógyszert pedig nem szeretnének szedni. Köztudott, hogy az állati eredetű élelmiszerek tartalmaznak koleszterint, de az sem helyes, ha minden állati eredetű táplálékot kihagyunk az étrendünkből. Gyakori kérdés például az, hogy szabad-e tojást fogyasztani. Fontos, hogy ne hagyjuk el teljesen a tojást, hiszen rengeteg vitamint,  fehérjét és ásványi anyagot tartalmaz.  A rostbevitel fontosságát kiemelném a koleszterin diétánál. Cseréljük teljes kiőrlésű termékekre a fehér lisztből készült pékárut, fogyasszunk teljes kiőrlésű tésztákat, esetleg barna rizst, zabpelyhet, zabkorpát, és természetesen kellő mennyiségű zöldséget és gyümölcsöt napi szinten. Emellett nagyon fontos az elegendő folyadékbevitel is, ez ugyanis elengedhetetlen ahhoz, hogy az alapvető fiziológiai folyamatok végbemenjenek.

Nem utolsó sorban pedig nagyon fontos a mozgás: valamennyi szakkönyvben említést tesznek a magas koleszterinszint kapcsán a mozgás fontosságáról.

Milyen konkrét ételeket kellene mellőzni a koleszterindiéta közben?

A telített zsírokat csak kisebb mennyiségben ajánlott fogyasztani, ilyen például a disznótoros, a szalonna, a hurka, a kolbász, illetve a feldolgozott élelmiszereket, édességeket is. Ellenben nagyon fontos, hogy fogyasszunk elegendő halat, illetve olyan élelmiszereket, amelyek telítetlen zsírokat tartalmaznak. Fél maréknyi dió, natúr kesudió vagy mandula az agyműködésre is jó hatással van.

Összességében érdemes friss zöldségeket és gyümölcsöket fogyasztani, valamint sovány húsokat és halakat. Érdemes mindig esélyt adni, hogy a megfelelő koleszterinszintet étrenddel tudjuk elérni olyan esetekben, amikor határértékről vagy enyhén emelkedett szintről beszélünk.

A diéták során az egyik legfontosabb és egyben legnehezebb, hogy nemet tudjunk mondani bizonyos csábításoknak.

Tény, hogy vannak holtpontok, és a kliensek el is ismerik, hogy alkalomadtán „vétkeznek”. Általában előre meg szoktuk beszélni, ha mondjuk egy adott diétában vagyunk, és tudjuk, hogy szombaton esküvőbe vagyunk hivatalosak, akkor egyenesen aköré építjük fel az étrendet. Megbeszéljük, hogy nem történik semmi, ha kivételt tesznek és elfogyasztanak olyan fogásokat, amelyeket hétköznap inkább kerülnek.

Pontosan ezért fontos, hogy nincs tiltólista, hiszen azok a diéták, amelyek tiltólistákra épülnek, csak rövidtávon tarthatók.

Itt viszont egy kerek egészként működik az étrend: megjelennek a tejtermékek, fogyasztunk húsételeket, hozzá köretet, egészséges „édességeket” , és konkrét étkezéseket sem hagyunk ki.

Tehát ezért van az, hogy inkább életmódváltásról, mintsem diétáról beszélünk.

Igen, tudatosan beépítünk az étrendbe olyan dolgokat, amelyeket az emberek megszeretnek, és fokozatosan megszokják. Ha csak az ételek elkészítésének módját nézzük, a főzelékeket például nem 2-3 evőkanálnyi liszttel sűrítjük, hanem ezt elhagyjuk, és inkább kevesebb vízzel készítjük, mondjuk 1db reszelt krumplival sűrítjük, vagy botmixerrel pürésítjük. Ami pedig az édességeket illeti, fontos, hogy mértékkel fogyasszuk.

Miért fontos, hogy életmódváltás előtt felkeressünk egy táplálkozási tanácsadót?

Manapság több edző is javasolja a klienseinek, hogy jöjjenek el hozzám. Kidolgozzuk az étrendet úgy, hogy az ételek finomak legyenek, az illető pedig motivált legyen, hiszen a cél az, hogy ne adja fel. Gyakran előfordul, hogy több hónapnyi edzés után sem érkezik meg a kívánt eredmény, és ekkor döbbennek rá, hogy a helyes táplálkozásnak mennyire fontos szerepe van abban, hogy az edzéssel párhuzamosan látványos eredményeket tudjanak elérni.


(Farkas Linda)