Csökkent az okostelefonok világpiaci forgalma

2019. augusztus 27. - 15:58 | Tech

Csökkentek a második negyedévben a világpiaci okostelefon-eladások a Gartner piackutató cég kedden publikált kimutatása szerint. 

A Gartner nyilvántartásai alapján a második negyedévben 1,7 százalékkal 367,9 millióra csökkent az okostelefonok világpiaci értékesítése a 2018 második negyedévi 374,3 millióról.

Az értékesítések elsősorban a drága készülékkategóriákban estek vissza. A forgalomcsökkentést a Gartner szakértője Anshul Gupta egyrészt arra vezette vissza, hogy a prémium modellek tulajdonosai nem látnak különösebb okot készülékük cseréjére, a középső árkategóriákban pedig nincs meg igazán a cserére ösztönző modellkínálat.

A drágább modellek iránt a Gartner szerint elsősorban az 5G szolgáltatások megjelenése keltheti fel majd ismét a vásárlói érdeklődést. Ugyanakkor az 5G technológia gyors ütemben megtalálja majd az utat a kedvezőbb árfekvésű modellek felé is. "A szolgáltatók sokkal gyorsabb ütemben építik ki ötödik generációs rendszereiket, mint azt annak idején a negyedik generációssal tették" - mutatott rá Anshul Gupta, hozzátéve, hogy "beruházásaik megtérülésében nem támaszkodhatnak csupán a prémium modellekre".

A második negyedévben változatlanul a Samsung vezette a világpiaci eladásokat, piaci részesedése 19,3 százalékról 20,4 százalékra emelkedett. A Samsung 75,1 millió okostelefont értékesített az idei második negyedévben, 16,5 százalékkal többet az egy évvel korábbi 72,3 milliónál.

Az eladási rangsorban második kínai Huawei 13,3 százalékról 15,8 százalékra növelte piaci részesedését még az amerikai szankciók hatása alatt is. A Huawei 58,0 millió okostelefont értékesített, 3,8 százalékkal többet a tavaly második negyedévi 49,8 milliónál.

A második negyedévben a világpiaci értékesítések több mint egyharmadát a Samsung és a Huawei adta. A Huawei elleni amerikai szankciók a cég világpiaci értékesítéseit vetették vissza, belföldi piacán, Kínában eladásai 31 százalékkal nőttek.

Az Apple piaci részesedése 10,5 százalékra csökkent 11,9 százalékról, eladásai pedig 38,5 millióra csökkentek 44,7 millióról.

A negyedik legnagyobb világpiaci szereplő, a kínai Xiaomi piaci részesedése már 1,5 százalékponttal közelíti meg az Apple részesedését. A Xiaomi 33,2 millió okostelefon eladásával 9,0 százalékos piaci részesedésre tett szert az egy évvel korábbi 8,8 százalék után, amit 32,8 milliós értékesítéssel ért el.

A szintén kínai OPPO 28,1 millió készüléket adott el az idei és 28,5 milliót a tavalyi második negyedévben, ami mindkét esetben 7,6 százalékos piaci részesedéshez volt elegendő.

Kínában, a legnagyobb okostelefon-piacon 101 millió készülék kelt el a második negyedévben, 0,5 százalékkal több mint tavaly. Ennek elsősorban az volt az oka, hogy az 5G modellek megjelenésével a forgalmazók megkezdték negyedik generációs prémium modellekből álló készleteik felszámolását. Indiában, a második legnagyobb okostelefon-piacon 35,7 millió készülék kelt el a második negyedévben, 2,3 százalékkal kevesebb, mint 2018 második negyedévében. Brazíliában 10,8 millió okostelefon kelt el a második negyedévben, 1,3 százalékkal több, mint egy évvel korábban. Az öt legnagyobb nemzeti piac közül csak Kínában és Brazíliában nőttek az okostelefon-eladások a második negyedévben.

A Gartner idei egész évre vonatkozó előrejelzése szerint a világpiaci okostelefon-eladások 2,5 százalékkal 1,517 milliárdra csökkennek a 2018-as 1,556 milliárdról. Jövőre azonban 1,560 milliárdra emelkednek az eladások. A Gartner szerint az amerikai szankciók a Huawei készülékei iránti kereslet egy részét elsősorban a piacvezető Samsung, illetve a Xiaomi felé terelték át, de nem teljes egészében. A szankciók így hozzájárulnak az idei világpiaci okostelefon-értékesítések további csökkenéséhez.

Az idén Kelet-Európában 45,0 millióra csökkennek az eladások a tavalyi 47,0 millióról, Nyugat-Európában 139,4 millióra 147,1 millióról, Kínában 411,0 millióra 423,4 millióról, Észak-Amerikában pedig 166,5 millióra 174,2 millióról.


(MTI)

Címkék: okostelefon