Csehországban meghaladta a 25 ezret a járvány halálos áldozatainak a száma

2021. március 23. - 13:07 | Külföld

Csehországban az egy éve tartó koronavírus-járvány halálos áldozatainak a száma hétfőn túllépte a 25 ezret, a kór ellen beoltottak száma pedig az egymilliót - derül ki az egészségügyi minisztérium honlapján kedden nyilvánosságra hozott statisztikai adatokból.

Csehországban meghaladta a 25 ezret a járvány halálos áldozatainak a száma
-illusztráció- (Fotó: TASR/AP)

Az Állami Egészségügyi Intézet (SZÚ) ugyanakkor azt közölte, hogy az egy év alatt mintegy 1400 ember ismételten is megkapta a fertőzést, náluk mindkét alkalommal bizonyíthatóan megmutatkoztak a Covid-19 betegség tünetei. Az újbóli megbetegedések száma az utóbbi időben gyorsan növekszik - mutatott rá a SZÚ.

Hétfőn az új igazolt fertőződések száma 8167 volt, 2500-zal kevesebb, mint a múlt hét első napján. A hatóságok szerint ez ismételten azt bizonyítja, hogy jelenleg újra gyengül a járvány Csehországban.

Fokozatosan javul a kórházi helyzet is, de ezek az egészségügyi intézmények továbbra is nagy nyomás alatt vannak. A legfrissebb adatok szerint a kórházakban hétfőn mintegy 8500 beteget kezeltek, azaz 900-zal kevesebbet, mint egy hete. A súlyosnak minősített esetek száma már 2000 alatt van, ami szintén mérsékelt csökkenést jelent.

Andrej Babiš miniszterelnök megerősítette, hogy kormánya kérni fogja a képviselőházat a március 28-án lejáró szükségállapot újabb harminc nappal való meghosszabbítására. Az ellenzéki pártok jelezték, hogy számukra csak a szükségállapot rövidebb időszakra szóló meghosszabbítása elfogadható.

Jan Hamáček belügyminiszter, az országos válságstáb elnöke bejelentette, hogy az érvényben lévő szigorú óvintézkedéseket egyelőre nem kívánják enyhíteni. A héten az egyetlen változás az, hogy a kültéri sportolást ezentúl nem csak a település területén, hanem azon túl is lehet folytatni. Bizonyos kivételektől eltekintve továbbra is tilos a járások közti közlekedés, és kötelező a legalább FFP2-es kategóriájú maszkok használata. Hamácek közölte, hogy a rendőrség ezentúl szigorúbban fog fellépni a rendeletek megsértői ellen.

(MTI)