A csallóközi népviselet őrzője – a vásárúti Méri Barbarával beszélgettünk

A vásárúti származású, Méri Barbara, jelenleg Hodosban él és alkot. Hobbija a munkája, munkája a hobbija. Él hal a varrásért. Fő profilja nem éppen hétköznapi, hiszen népviseletet varr. A tájegységek közül, szinte egyedüliként készít csallóközi népviseletet.

A csallóközi népviselet őrzője – a vásárúti Méri Barbarával beszélgettünk
Méri Barbara (Fotók: Cséfalvay Á. András - Továbbiakért kattints!)

Mindig is egyértelmű volt a számodra, hogy varrónő szeretnél lenni?

Egészen kislánykorom óta tudom, hogy ez az én utam. Édesanyám is varrt, igaz ő csak hobbi szinten. Abban az időben sokan nyúltak tű és cérna után.

A régi időkben a varrás az elismert szakmák egyike volt. Természetes volt, hogy az édesanyám engem is megtanított varrni. Már egészen kicsi koromban rajongtam e mesterségért.

Tudatosan készültem az iskolaválasztásra, hiszen tudtam, ha oda kerül a sor, mindenképp varrónőnek szeretnék tanulni. Sajnos volt az életemnek egy időszaka, amikor teljesen elszakadtam a hivatásomtól. Hat évvel ezelőtt kezdtem el újra ezzel foglalkozni. Úgy látom, hogy manapság egyre nagyobb igény van a varrónőkre. Ennek ellenére nagy csalódás ért, amikor megtudtam, az inasiskolákban bizony már nem oktatják e szakmát. Megfordult a fejemben, hogy középiskolában helyezkednék el, mint varrást oktató tanár, így több környékbeli inasiskolával is felvettem a kapcsolatot. Ezen beszélgetések során vált világossá a számomra, hogy szabás-varrás szak már nem létezik.

Hogyan jött az ötlet, hogy népviseletet varrj?

Még középiskolás koromban sok osztálytársam néptáncolt. Többször elmentem velük a próbáikra, s bár a színpadra nem tudtak csábítani, jómagam is belekóstoltam a táncolásba. Így aztán kitaláltuk, hogy ha már egyszer úgyis ezt tanuljuk, akkor varrjuk meg mi magunk a tánchoz szükséges ruházatot. Ekkor lettem a szerelmese e világnak. Még ma is megvan az első, 25 évvel ezelőtt készített férfiingem. Igaz, hogy a sok viseléstől mára már rojtos lett, de néhány éve még táncoltak benne, én pedig még mindig őrizgetem.

A képekhez Csepi Dóra, a Csallóközi Táncegyüttes egyik tagja állt modellt

Te magad is néptáncolsz?

A néptánc mindig megmaradt hobbinak az életemben. Bár sosem űztem profi szinten, képtelenség úgy e közösség tagjának lenni, hogy ne perdüljön valaki táncra. A zene, a hangulat, a táncosok – egyszerűen magukkal ragadják az embert.

Mely tájegység népviseletét varrod?

A csallóközi népviselet az egyik fő profilom. Ezen túl készítek még mezőségi, magyarbődi, ipolyi és kalotaszegi román viseletet is. A néptánccsoportok vezetői nagy segítségemre vannak. Amennyiben olyan felkérést kapok, amely számomra még ismeretlen, akkor mindig szívesen segítenek az adott tájegységre jellemző stílus megismerésében.

Mi jellemzi a csallóközi népviseletet?

Erről nehéz volt információkat gyűjtenem, mert kifejezetten nem is létezett ilyen.

Annak idején, a csallóközi emberek egymást vették szemügyre, s az alapján öltözködtek, amit a többség viselt.

Ami megfigyelhető, az az apró virágminta világos alappal – ezt a fiatal hölgyek részesítették előnyben. Az idősebbek leginkább sötét alapszínt viseltek, amelyet szintén aprócska virágok díszítettek. Alapvetően egy egyszerűbb, letisztultabb stílus jellemzi. Fejdísz nem párosul hozzá. A hajviselet terén pedig, a fiatalok fonatot kaptak, míg az idősebbek fejkendőt. Amit még ki lehet ezzel kapcsolatosan emelni, az az, hogy a blúz színe többnyire megegyezik a szoknya színével, míg a többi tájegység viseleténél a blúz legtöbbször fehér színű. A férfiak ruházatára a csizmanadrág, vagy bridzses nadrág, a kemény szárú csizma, a bő ing, a mellény és a kalap volt jellemző. Ezek sem voltak díszesek, inkább polgári viseletnek mondanám.

Egy népviselet megvarrása nem kevés munkával jár. Nehezen adod ki az elkészült darabot a kezedből?

Minden egyes „művem” a szívemhez nő! Nincs olyan darab, amit ne végtelen örömmel és szeretettel készítenék. Ebből kifolyólag bizony előfordul, hogy egy-egy ruhadarabot egészen nehezen adok át a tulajdonosának. Ez főleg akkor van, amikor látom, hogy az az illető nem becsüli meg igazán a munkámat. Ha csak úgy dobálja, hányaveti módon bánik azzal, akkor egyenesen belesajdul a szívem az átadásba. Ennek ellenére természetesen tartom magam, és nem szólok rá az illetőre. Hiszen az már az övé, s amit kiadok a kezemből, azt úgymond el kell engednem, hagynom kell, hogy a saját útját járja tovább. Az elengedést még tanulom, bízom benne, hogy idővel könnyebben fog menni.

Mennyire hallgatnak rád a vendégeid? Megfogadják a tanácsaidat?

Ha már előre tudom, hogy amit az illető kinézett magának, az nem éppen előnyös a számára, akkor finoman, de minden esetben közlöm vele. Az anyagválasztáshoz például az esetek 90%-ban elkísérem a megrendelőimet, hogy a segítségükre lehessek. Amint megtetszik nekik egy szín, az arcukhoz teszem, hogy úgy vehessék szemügyre. Majd odateszek egy olyan anyagmintát, amely szerintem jobban passzolna hozzájuk, hogy ők is láthassák a különbséget. Egy megfelelően megválasztott anyagnak, színnek köszönhetően csak úgy ragyog a hölgyek arca. Épp ezért szeretnék mindenkit rávezetni a legmegfelelőbb megoldásra.

Nem hétköznapi a foglalkozásod, hiszen a fő profilod a népviseletvarrás. Hogyan reagálnak erre az emberek, amikor először kerül szóba a foglalkozásod?

Sokan meglepődnek rajta. A varrás nem döbbent meg senkit, viszont amikor elárulom, hogy népviseletet készítek, akkor bizony jönnek a csodálkozó tekintetek. Visszakérdeznek, hogy miért éppen népviseletet varrok.

Legtöbbször a korom miatt furcsállják ezt az emberek, mert mint kiderült, úgy képzelik el, hogy az ilyen ruhákat biztosan idős nénikék varrják. Pedig ez egyáltalán nem korhoz kötött, hiszen a néptáncot sem csak idősek űzik. Sőt! Nagyon sok fiatal néptáncos van.

Mit gondolsz, mennyire ismerik ma el a szakmádat?

Igény van rá, s talán ismét kezdik értékelni is az emberek a varrónők munkáját. Azok, akik igénybe veszik a szolgáltatásainkat, és eljönnek varratni, azok minden bizonnyal megbecsülik a rájuk szabott ruhájukat, hiszen látják azt, ahogyan valójában készül.

Sokan meglepődnek, hogy micsoda összetett folyamat ez. Amíg nem látják, addig azt gondolják, hogy csak úgy nekiesek a varrógépnek, s majd lesz belőle valami. Ez nem így működik.

Először meg kell beszélni a megrendelő elképzeléseit, ki kell választani a megfelelő anyagot, pontos méreteket kell venni az illetőről, majd jön a tervezés, a számokkal való „játszadozás”, a szabásminta-készítés. Varrni csak ezek után kezdhetek el. Az első próbák alkalmával még nagyon kezdetleges darabokat látnak a vendégek, de ahogy közeleg az elkészülés ideje, annál jobban összeáll a kép.

Mennyire befolyásolja a munkádat a jelenlegi járványhelyzet?

A jelenlegi helyzet az én munkámat is befolyásolja, úgy, ahogy mindenki másét is. Minden lelassult, a néptánccsoportokkal most leálltunk, hiszen ők sem tudnak dolgozni, egy ideje már nincsenek fellépések. Ennek ellenére azért igyekszem effektíven eltölteni az időmet és feltalálni magam. Elkezdtem például kelengyét varrni a kisbabáknak. Lakásokba, szobákba készítek kiegészítőket: függönyöket, asztalterítőket, díszpárnákat, asztaldekorációkat. Na, és persze arcmaszkokat is varrok. Ez most része az életünknek, nagy szükség van rá.

Szlávik Cyntia