Csaknem 150-szeres áron kelt el egy kínai váza az árverésen

2018. december 9. - 20:30 | Kultúra

A becsült 50 ezer euró helyett 7,315 millió euróért kelt el egy 18. századi kínai váza egy csütörtöki salzburgi árverésen.


Fotó: APA/Nagel

A Nagel aukciósház szombati közlése szerint az 58,3 centiméter magas, vörös sárkány- és kék virágmotívumokkal díszített porcelán árát az hajtotta fel a csillagos égig, hogy egyes kínai érdeklődők feltételezése szerint egyike lehet annak az öt ugyanilyen vázának, amelyről az 1737-es kínai császári leltár tesz említést. A vevő egy meg nem nevezett kínai magángyűjtő, aki telefonon licitált.

Az aukciósház szerint soha ilyen magas áron nem adtak még el ázsiai műtárgyat német nyelvterületen árverésen.

A váza egy, az 1960-as években keletkezett európai magángyűjteményből származik. Ugyanez a salzburgi aukciósház júniusban 3,5 millió euróért árverezett el egy, a kínai császár számára készült összehajtogatható széket.


(MTI)

Címkék: kínai váza, árverés