Csaknem 150 ezer, kézzel rajzolt szívvel emlékeznek a koronavírus-járvány áldozataira Londonban (FOTÓ)

Csaknem 150 ezer szívvel rajzolnak tele egy Temze-parti falat Londonban, hogy így állítsanak emléket a koronavírus-járvány brit áldozatainak.

A szíveket hétfőn kezdték el felrajzolni az elhunytak hozzátartozói. A kész "falfestmény" várhatóan több mint egy kilométer hosszú lesz - jelentették brit hírportálok a PA hírügynökségre hivatkozva.

Fotó: Yahoo

A szervezők szerint annak ellenére, hogy az emlékfal a brit parlament épületével szemben található, a kezdeményezés "se nem politikai töltetű, se nem ellenséges érzületű", csupán az elveszett életek "vizuális megjelenítése" a célja.

"Minden egyes szív kézzel rajzolt és egészen egyedi, csakúgy mint a szeretteink, akiket elvesztettünk. És akárcsak a kollektív veszteségünk, ez az emlékmű is hatalmas lesz"

- mondta Matt Fowler, a projekt mögött álló Covid-19 Bereaved Families For Justice elnevezésű csoport társalapítója, aki édesapját veszítette el a vírus miatt.

A csoport egyik szóvivője szerint nem kaptak ugyan engedélyt a falfestésre, de értesítették az illetékes tanácsot és a résztvevők felajánlották, hogy letakarítják a falszakaszt, amennyiben arra utasítást kapnak. Ugyanakkor remélik, hogy a "nemzeti emlékfal" hivatalos és maradandó emlékhellyé válik.

A munkálatok várhatóan néhány napig fognak tartani.

A Covid-19 Bereaved Families For Justice korábban a brit kormány járványkezelésének kivizsgálását kezdeményezte.

(MTI)